Ha majd a halálos ágyamon megkérdezik, mi volt a legrosszabb film, amit életemben láttam, a Nők című rettenet egészen biztosan a reményteljes jelöltek között lesz. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy viszonylag normális kritikákat írtak erről a minden nézhetőségi minimumon mélyen alul teljesítő förmedvényen. Az embernek kinyílik a zsebében a bicska, ahogy két kibebaszott órán át nézi, amint a tehetségtelen Meg Ryan, egy milliomos üzletember felesége, kinek más dolga sincs, mint birizgálni a hatszáz hektáros őspark közepén álló villája melletti rózsalugasban a rohadt növényeit, meg kávét vedelni a nörsz társaságában (mert azt az egy szem gyerekét sem képes ellátni egyedül, noha semmit sem dolgozik, sőt, szakácsnője és takarítónője is van, ofkorsz), szóval annyi lenne a feladata mindösszesen, hogy emberi módon nézzen ki, ne úgy járjon, mint egy lankadt liba és menjen el végre fodrászhoz, és mosolyogjon a férjére, aki mindezt lehetővé teszi, de nem, ez sem megy neki, és a végén megsértődik, hogy a férje megcsalja. Neki áll feljebb! Mert ő hogy kitette a lelkét. Ő mindenkinek megpróbált megfelelni. Megáll az eszem. Egy pillanatig nem jut eszébe, hogy esetleg ő is elbaszhatott valamit. Csak szenved és utazgat. Anyád. Az összes ilyen önmagát kereső unatkozó gazdag picsát végig kellene rugdosni egy nyomornegyeden, aztán otthagyni a visításra összegyűlt, érdeklődő gettólakóknak. Platinakártya nélkül, naná. Életemben ekkora kliséhalmazt nem láttam, tényleg teljesítmény valahol, hogyan lehet egy komplett filmet ezerszer elmondott mondatokból és szituációkból felépíteni. Amit hiányoltam a filmből:

1. Nyolcéves rákos kisfiú, aki végtelenül bölcseket mond a kórházi ágyán fekve, és megnyugvással néz szembe a halállal, majd az utolsó pillanatban rejtélyes módon meggyógyul.

2. Szeretett háziállat tragikus halála, mely lehetőséget ad az anyának/nagymamának, hogy elbeszélgessen a kislánnyal a halálról és a halál elfogadásának fontosságáról. Kötelező elem: közelről mutatni a kutya szemét, amint kihuny benne a fény, miközben a szívet tépően zokogó kislány kétségbeesetten szorongat egy véráztatta mancsot, és rimánkodik, hogy Bundás ne halj meg, nem halhatsz meg.

3. Buzi fekete barát (leszbikus fekete barátnő volt, de az nem az igazi), aki egyik szerencsétlen szerelmi kapcsolatból a másikba sodródik, mindig kihasználják, mert őszintén éhezik a szeretetre, de a végén maga is megtalálja az igazit egy, a legjobbkor becsöngető kifutófiú személyében.

4. Húsz éve nem látott apa, aki egyszer csak felbukkan, és elmondja, milyen büszke a lányára és mennyire szereti őt. Ennek hatására a lány, aki idáig attól szenvedett, hogy az apja elhagyta őt és a családját, és magát hibáztatta, egy csapásra más ember lesz és eltűnik a harag a szívéből.

És még egy kínzó kérdés: Amerikában tényleg minden nő irritáló csirkehangon visít vagy csak a színésznőknek kötelező?