A sírógörcs és a dühroham váltakozva kerülget, ahányszor megpillantom hazai szépirodalmunk új csillagának, Fejős Évának a képét a metróban, és mivel kábé félméterenként van az ellenszenves, felnőtt-nő-létemre-sikerült-megőriznem-a-kislányos-bájomat-hát-nem-nagyszerű? típusú, óvodás hajjal keretezett fejével kitapétázva a metró, a hormonrendszerem szélsőséges hullámzása fog záros határidőn beül a sírba tenni, az ziher. Az első regényéből (ha-ha) sikerült elovasnom kettő, azaz kettő darab oldalt. Ennek alapján, ha elnéző kritikus akarok lenni - és miért ne akarnék, az én szívem sincs kőből - azt mondanám, egy tehetségtelen hároméves szintjén mozog az íráskészsége meg a gondolkodásmódja is. Meggyőződésem volt, hogy gúnyos kacaj kíséretében fog két hónapon belül távozni a színről, a kiadó meg szívhatja a fogát az óriásplakátokba tolt pénze miatt. És erre bazdmeg, harmadik alkalommal öntik teli vödörből a fejünkre azt a híg fost, amit ez a picsa maga alá eresztett! Ki kúrja ezt? És milyen cím az 2009-ben, 120 évvel a Briget Jones után, hogy Csajok? Hol élt ez az elmúlt húsz évben? És az a rózsaszín borító, te jó ég, felnőtt nők a célközönség, bakker! Vagy ilyenek ma a felnőtt nők? Pofám leszakad.
És ez mind semmi: ma felfedeztem a plakáton egy új részletet a szörny feje felett. Ezt a kérdést szegezi nekünk: Akarsz a barátnőnk lenni?
Kedves Éva, azt hiszem, nem vagyok egyedül vele, ha azt mondom: a faszom akar a barátnőtök lenni. És ezzel még mindig jóval nőiesebb voltam, mint te valaha leszel.
