Szülés és gyerek part 1.
Az úgy kezdődött, hogy január 21-ére voltam kiírva. Este már bosszús posztot fogalmaztam magamban a kiszámíthatatlan szülésekről, meg az elviselhetetlen terhességről, de a fortyogásaim meghallgattattak, mert éjjel igen rosszul aludtam, mondhatni sehogy, mert a fekvés nagyon rosszul esett, noha fájdalmaim nem voltak, ezért békésen ücsörögtem az ágy szélén úgy fél hétig vagy kint sétálgattam a konyhában. A kocsmából késő éjjel hazaeső, félrészegen horkoló férfi a háznál saját bevallása szerint időnként felébredt, ha nem voltam mellette, ellenőrizte, ott van-e még a bőröndöm, vagy bementem szülni, majd aludt tovább. Héttől tízig nekem is sikerült hunyni egyet, végül 11-kor felhívtam a szülésznőmet, hogy hát nekem szerintem elkezdődött a vajúdás, de még rövidek és összevisszák a fájások, mi legyen? Ó, akkor maradjak még nyugodtan otthon, majd beszélünk. Amikor egy órával később hívott, én már befelé készülődtem a kórházba, amikor kettő után beértünk, már hat centire tágultam, újabb röpke egy óra múlva már teljesen eltűnt a méhszáj, első szülésre igen jó átlagot futottam tehát, biztos vannak bennem bennszülött gének. Ennek a rövid vajúdásnak utólag azért is örülök, mert amikor megrepesztették a burkot (na, ezt senkinek nem kívánom, aki szült már életében, biztosan egyet ért abban, hogy hanyatt fekve átélni az összehúzódásokat a legdurvább kínzás a világon, közben meg még turkálnak is benned és baszkurálják a hasadat, szörnyű volt, asszem egy halk jajveszékelést is megengedtem már akkor magamnak), és elfolyt a magzatvíz, a doki egyszer csak elkomorodott, és közölte, hogy szerinte ő most nem egy fejet, hanem egy segget (nem ezt a szót használta) tart a kezében, amit a szülésznő is megerősített, szóval a kölök titokban visszafordult farosba, mégpedig sanszosan az előző éjjel, amikor elképesztő mutatványokat művelt odabent. Fasza, csikorogtam, és most mi lesz? Felrángattak az ágyról, áttámogattak az ultrahangra, ahol egy percig csak álltam az ágy mellett, mert megint jött egy fájás, miközben a doki sürgetőleg igyekezett fellépni, hogy sietni kéne, feküdjek már le, köszi, bakker, gondoltam, meg se tudok mozdulni. Végül megerősítették, hogy faros (újabb fekve átélt fájások alatt), szóval császár. (Roppant dühös lettem volna, ha nem öt-hat órás, hanem mondjuk 25 órányi vajúdás után közlik ezt velem, szóval még jól jártam.) Siettek volna nagyon a szerencsétlenek, mert már lassan jöttek volna a tolófájások (a doki rimánkodott, hogy nehogy nyomjak, ha úgy érzem is), én azonban lépten-nyomon megálltam fájni, ilyenkor a karomat sem tudtam kinyújtani, hogy megmérjék a vérnyomásom, meg ilyenek, de minden akaratlan szabotázsakcióm dacára végül csak a műtőben találtam magam, az amerikai filmes kivégzős asztalon (amelyiken a karoknak külön kinyújtható kis rész van). Rendesek voltak, megengedték, hogy a férfi a háznál bent legyen, ott gubbasztott a fejemnél talpig műtősnek öltöztetve, miközben én éreztem, hogy vágnak, tuszkolnak, matatnak, feszítenek a paraván mögött, úgy éreztem magam, mintha egy bőrönd lennék, amit éppen kipakolnak a reptéren a vámosok. Aztán egyszer csak odadugtak az orromhoz egy ragacsos kis jószágot, hogy íme a gyereked, és nekem az volt az első gondolatom, hogy olyan a szaga, mint a hosszasan mosogatóvízben áztatott rongynak. Aztán elragadták, elhurcolták az apját is, aki pár perccel később visszatért a megtisztított és bebugyolált kis malaccal, és mutogatta nekem, amíg összevarrtak, én meg kábé egy ujjal értem csak el szegénykét. Az egész végén megdicsért az aneszteziológus asszony, hogy milyen szépen ki vannak lakkozva a lábkörmeim, hogy csináltam ekkora hassal, mondtam is nagy büszkén, hogy ezt biza tegnap festettem. Azt nem tettem hozzá, hogy a hónapos lábszőrömet is akkor szedtem le, legalább e miatt nem kellett frusztrációt éreznem.
Aztán visszavittek a szülőszobába, ahol deréktól lefelé bénán hevertem, odatették mellém az újszülött malacot, meg mellre is rakta a szülésznő, és közben hosszasan megtárgyaltuk hármasban (mármint a szülésznő, én meg a férfi a háznál), hogy a férfi a háznál ugye Wartburg-buzi, a szülésznő pasija meg mint kiderült Ladákban utazik, és van valami milliókért feltuningolt versenyladája, erre a férfi a háznál is eldicsekedett a saját Wartburg-gyűjteményével, szóval kellemesen telt az idő, leszámítva, hogy béna voltam, és ez frusztrált. (Rémes élmény látni a saját lábaidat, miközben a műtősfiú átpakol az ágyra, amint élettelen rongyokként lógnak, és nem érzed őket, nem tudod mozdítani sem, teljesen megzavarodik a testtudat.)
Végül áttoltak a kórterembe, ahová hamarosan berontottak anyámék, megszerezték a gyereket az újszülött szobából, és onnantól anyámnak kicsavarni nem lehetett a kezéből. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó, és egy halálra vált nővér nézett be, aki már mindenhol kereste a gyereket, de se a szülőszobán, se az őrzőben nem találta.
Azután mindenki hazament, a csősz meg ott feküdt oldalt, én meg ott maradtam bénán fekve az ágyban. Közben felhívott a csatakrészeg Vé, aki éppen a tejfakasztó buliban mulatott, hogy ömlik-e már a tejem, mert az eddigi teljesítményük alapján igencsak kéne neki. Éjfélkor megjelent egy nővér, és rám parancsolt, hogy üljek fel. Na, az nagyon jólesett. Ültem fél percet az ágy szélén, szédültem, mint az állat, végül megkönyörült rajtam, és visszafekhettem, ami szintén nagyon jólesett. Fél egykor behozták a gyereket szopni, aztán hatkor megint, meg kaptam egy frissen szült szobatársat is, szóval ezen az éjszakán se sokat aludtam, konkrétan négytől ötig.
Reggel kényszerítettek, hogy saját lábon menjek el a budiba, ami szerencsére jó messze volt, de állítólag a nagy átlaghoz képest igen egyenesen tartottam magam vánszorgás közben. Kilenckor a lakótársam és én is megkaptuk a gyerekünket örökbe, hogy mostantól mi vigyázunk rájuk. Egy óra múlva beesett Vé és Pé, dőlt belőlük a cefreszag, örültek, fényképeztek, hoztak ajándékokat, majd hazamentek. Délben hívott a férfi a háznál, hörgött a másnaposságtól, és mint kiderült, egy hasonló állapotban lévő cimborájával osztotta meg a nászi ágyunkat éppen. Ígérte, hogy amint összeszedi magát, bejön. Ez este hatkor sikerült, pont, amikor az ő szülei is ott voltak.
