Utálom, hogy ezekben a rohadt táskákban soha semmit nem találok. Nem, nem hurcolok ezer szart magammal, csak a legszükségesebbek vannak nálam, és mégis állandó túrással telik az életem, mert mindig a legalja csücskében van, amit keresek. (Konstans ellenségem a slusszkulcs, ami kicsi, jelentéktelen, és rittig mindig a lakáskulcsot löki a kezembe maga helyett.) Ha ráadásul a keresést úgy kell végeznem, hogy közben be kell rámoljam a gyereket és a frissiben becserélt porszívót a kocsiba, egyszerre, mert szakad az eső, nem férek el az autó körül, mert örülök, hogy találtam egy szűk kétméteres helyet, ahová bepasszíroztam magam, közben össze kell csuknom a babakocsi alját, aminek mindig beakad a zárja, és ezt is be kell varázsoljam a kocsiba, akkor nem csoda, ha végül őszinte megdöbbenéssel vagyok kénytelen a kezemben tartott cumira meredni, amit slusszkulcs gyanánt kapartam elő a táskából, sőt, megpróbáltam vele beindítani az autót.