Ezerrel melózunk a házon, hogy nyár végén-ősz elején költözhessünk végre ebből a mocskos, büdös, tetves, bunkó alja városból szép fővárosunkból a kies vidékre, és mivel csórók vagyunk, a lehető legtöbb dolgot magunk végzünk, meg a rabszolgának beállt barátok. Mindez persze a minden egyéb mellett rohadt fárasztó, de megvan az az előnye, döbbentem rá a minap, hogy az apokalipszis után a világot a hozzánk hasonlók fogják újra felépíteni, mert mi kényszerűségből sok mindenhez értünk egy kicsit, és leleményesek is vagyunk, a gazdagok meg két kézzel nem találják meg a saját seggüket, és ezért el is fognak hullani mind, amikor a pénz egyszer csak megszűnik érték lenni.

Mondjuk azért most mégis inkább lennék gazdag.