Ma Sztón hadnagy volt a sztár, mert az alsó csőr túlnövése végett állatorvoshoz kellett vinni. Kedd esténként rendel a Pestről kijáró specialista, aki nagyon megörült a madárnak, rögtön rohant is a fotóapparátért, mondván, ilyen elváltozást ezen a fajon még nem látott. A rendelőben minden orvos és asszisztens a kalitka köré csődült bámészkodni és körberajongani a madarat (nem láttak vajon még papagájt?), majd a doki derűsen ránk nézett, és megkért minket, hogy vegyük ki az állatot a kalickából. Szó sem lehet róla, fejtettük ki, mi nem nyúlunk hozzá, még letépi a kezünket, nem véletlenül hoztuk mindenestül. Úgyhogy a szakember megadó sóhaj kíséretében távozott a kalickával egy külön helyiségbe, ahol lekapcsolta a villanyt, és feloltott egy vörös fényű lámpát. Nem tudom, hogy azért, mert vörös fényben a rozellák nem látnak, vagy mert nyugtatja őket, miként a volt munkásőröket. Hamarosan rikácsolás és szárnycsapkodás hallatszott, végül felbukkant a doki egyedül, az ujját rázva, majd ismét eltűnt az ajtó mögött, és ezúttal már a törölközőbe csavart Sztón hadnaggyal jelent meg újra, aki dühösen forgatta a szemeit. Egy éles csípővel mindkét csőrrészt megkurtították, majd reszelővel próbálták csinosabbá tenni, de Sztón addig harcolt, amíg a nyelve a reszelő alá nem került, és vérezni nem kezdett. Végül visszakerült a kalitkájába, megállapítást nyert, hogy jó bőrben van, de se a nemét, se a korát nem lehetett kideríteni. Ami kár, mert társat akarunk neki. Legalább tudna neki mit mesélni.

Amúgy László vemhessége most már tuti, lehet feliratkozni kislászlókért. Csak tessék, csak tessék!