Hogy én hogy imádok egyedül lenni! Nagyon szerettem egyedül élni is, a kisgyerekes-családos állapotomban pedig azt viselem a legnehezebben, hogy alig lehetek magam. Nem titkoltan ezért is várom annyira, hogy a gyerekek nagyobbak legyenek. Ha megvan a minimum napi néhány egyedül töltött órám, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Mindig is úgy gondoltam, hogy inkább az a furcsa, ha valaki nem tartja saját magát jó társaságnak, és nem tud, nem szeret egyedül lenni. Meg az is fontos, hogy a magány órái ne kizárólag kötelességekkel kelljen töltenem, mert az nem ér, olyan, mintha nem is lettem volna egyedül. Nagy kár, hogy ez ma luxusnak számít szinte mindenki életében, pedig az ember agya ilyenkor virul a legjobban, ekkor jönnek a klassz ötletek, tisztulnak le a gondolatok, születnek meg a fontos döntések. Ha király leszek, mindenki kap naponta két magányos órát.