HTML

marsbéli krónikák

Friss topikok

  • zsuzska169: Mindenkinek most? :D Miközben töltött a oldal, arra gondoltam, hogy vajon milyen nehéz lesz elolva... (2019.05.05. 09:24) A közös munka öröme
  • HoldViola: Régen jártam nálad, így csak most olvasom, mélyen egyetértek, és sajnos átérzem, én ugyanígy járta... (2018.03.25. 21:49) Welcome to the machine
  • dívamacska: @zsuzska169: Csak most láttam, amit küldtél. Ez az ember remekül ismeri a macskákat:-) (2017.12.16. 11:18) Black Friday
  • Raven1975: A sírás környékez, szegény pára, mennyire lehet sajnálni. Évtizedeken keresztül hazugságban élt, c... (2017.11.20. 21:51) WTF?
  • Untermensch4: @John Doe3: "nem a kutyákkal van feltétlenül baj (bár néha azokkal is), hanem a kutya-gazdája rend... (2017.03.27. 15:16) Ne nyúlj hozzá, megharap!

Címkék

Hullámvölgy, de kurva mély

2014.12.19. 12:29 dívamacska

Végtelenül kimerült vagyok. Nem fizikailag, hanem idegileg. Ezt abból tudom, mennyire legyűrhetetlen akadálynak látok minden apró, nem várt eseményt, változást, és a legkisebb dolog is kiborít. A két gyerek néhány hét óta konkrétan pokollá teszi az életem, de csak ha együtt vannak. Ha csak az egyik van velem, semmi különösebb gond nincs, csak a szokásos időnkénti hiszti, miegymás, de ha mindketten velem vannak, konkrétan ölre mennek a kizárólagos figyelmemért, és ez kezd felőrölni. Bizonyára élnek köztünk olyan Anyák, akik számára nem jelent gondot, hogy úgy kergetőzzenek a kergetőzni óhajtó nagyobbikkal, hogy közben az ölükben ül a kisebbik, és mesét olvasnak fel neki, mert ő meg ahhoz ragaszkodik, de én sajnos nem a Kripton bolygóról származom*, szóval ez a feladat meghaladja a képességeimet.** Mint két sakálkölyök, néha legszívesebben rájuk vágnám az ajtót, öljétek meg egymást, leszarom. Folyamatosan megy a nyúzás, úgy figyelnek a másikra mint a vércsék, nehogy egy morzsányival több jusson neki, de mivel amit akarnak, az teljesíthetetlen, hát minden délutánunk egy komplett rémálom, miután hazaviszem őket. Az udvaron érdekes módon egész jól elvannak együtt, vagy a nélkül, hogy engem mindenbe bele akarnának vonni, pechemre december van, jó esetben húsz percünk van odakint hazaérkezés után, mielőtt teljes sötétség borulna a tájra. Odabent aztán kezdődik az élveboncolásom, aminek elengedhetetlen kelléke a kicsi iszonyatosan idegtépő, éles, rettenetes hangja, amin nem sír, hanem nyekereg, meg óbégat, de a végtelenségig ám, közben rángatja a kezem, hogy menjek vele, de közben a nagyobbik folyamatosan mantrázza hogy anyaanyaanyaanya-gyere játszani-gyere játszani-anyajösszmár játszani-anyagyerejátszanianyaaaaa. Órákon át, bmeg, órákon át. Ha az egyik vonatozni akar, a másik tutira nem, iszonyú ritka, hogy ugyanazt akarnák csinálni, vagy bele lehetne vonni bármibe a másikat is, ha az egyikkel elkezdek valamit, rittig olyat akar csinálni, amivel eltávolíthat a testvére közeléből. És pár hete még nem ez volt, tök jól elvoltak magukban is időről időre, meg együtt tologatták a biszbaszaikat, és én is levegőhöz juthattam, a légkör sokkal nyugisabb volt. Most szorongással nézek a délutánok elé, és eleve fáradtan vágok neki, mert addig dolgozom, ami persze tök jó, hogy van mit, de mindezzel együtt már kurva sok ez az egész, semmi sikerélményem nincs a gyerekekkel, csak a kudarcok egymás után. Utálom az életem, per pillanat, hogy egészen őszinte legyek. Legszívesebben pörgőből rúgnám fejbe a férjem is, amikor rázendít a megérzik rajtad a feszültséget mantrára - volt már ember, aki ettől nyugodtabb és lazább lett, vagy csak én érzem ezt egy kibaszott hibáztatásnak, ami csak és kizárólag arra jó, hogy még nagyobb rakás szarnak érezd magad tőle? Talán meglepő, de kevésbé feszültek nem elhatározásból leszünk egy ilyen helyzetben, hanem attól, ha elmehetünk két hétre bámulni ki a fejünkből egy eldugott új-zélandi tengerpartra, ahol max néhány birka szól hozzánk, de egyik se mondja azt még véletlenül se, hogy anyaaaaaa.

Annyira frusztrál ez az egész, hogy nem tudok megoldást találni, nem tudom jól, kizárólag csak szarul vagy még szarabbul kezelni ezeket a helyzeteket, hogy most legszívesebben összepakolnék, és elköltöznék, kérem adják vissza a régi életem, én ki akarok szállni.

* Vagy honnan a tökömből jött a Superman, nem fogok most utánanézni. (Meg ne írd, nem érdekel.)

** Igen, természetesen megpróbáltam azért.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marsbeli.blog.hu/api/trackback/id/tr336997119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lady.Vengeance 2014.12.19. 12:45:00

Mondanám, hogy ne parázz, az én anyám három gyerekkel csinálta ezt végig, viszonylag ép elmével. Én még tizenévesen is összeakaszkodtam a hülye húgommal*, rohadt sokat veszekedtünk, meg szövetkeztünk egymás ellen, meg nyírtuk egymást, aztán meg a nővérem kamaszodott, szóval voltak harcok rendesen.
Pont tegnap csodálkoztam rá, hogy hogyan bírta anyám elviselni a nekiötszemnokdeliveltöbbvanatányérján-meccseket anélkül, hogy a fejünkhöz baszta volna a tányért, esetleg megvert vagy betonba öntött volna minket, bár persze nála is elszakadt a cérna néha, ráadásul nyilván voltak emellé felnőttproblémái is. Kurva idegesítőek lehettünk, na, de azért szeret minket.

*Most már jó tesók vagyunk. :)

Lady.Vengeance 2014.12.19. 12:48:58

@Lady.Vengeance: Kommentet nem lehet szerkeszteni, úgyhogy helyreigazítok, a ne parázz mondatommal nem bölcs akartam lenni, csak arra utalni, hogy nem vagy egyedül ezzel és tök emberi (anyai) néha másik bolygóra kívánni egy-két csendes órára leszármazottainkat. Szerintem.

dívamacska 2014.12.19. 13:03:36

@Lady.Vengeance: Rajtam az segítene, ha egy-két évre fogadná őket örökbe valaki. Néha vinnék nekik sütit, és kisimult vonásokkal nyújthatnám át.

Lady.Vengeance 2014.12.19. 13:20:37

@dívamacska: közhely, fel a fejjel, remélhetőleg lesz majd jobb is. Ha a közelemben lennél, nem okoskodnék, csak csendben megveregetném a vállad és támogatólag töltenék egy kis pálinkát neked.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2014.12.19. 14:18:53

tiszetletem az őszinteségedért, remélem már a frusztráció leírása segített rajtad egy picit.

ha van lehetőséged leadni a gyerkeket akár csak egy estére/délutánra, mittudomén, akkor már az is átlendíthet a holtponton - bár ez nyilván felesleges okoskodás.

red ribbon 2014.12.19. 18:22:19

@dívamacska: oooooo, nálam dettó ugyanez megy. egész nap. a nagy 3 éves, de mivel novemberi, még nuku ovi, mert év vesztes. csanában sincs hely. a kicsi 4 hónapos. annyit üvöltenek, hogy saját gondolataimat nem hallom. bónuszként éjjel sem alhatok, mert a kicsi még éjjel is zabál. számolom már a napokat jövő év szeptember 1-ig.
és igen. én is ki akarok szállni.
na jó, egy hétvégével is beérném.

dívamacska 2014.12.19. 18:47:55

@bandirepublic: Szombatonként a nagyszülőknél vannak, de én többnyire akkor is dolgozom, pihenésre nem sok idő jut.

isolde 2014.12.20. 09:22:48

Megérzik rajtad a feszültséget, ó igen, erre én is ütök.

Mondanám, hogy azt kell csinálni, hogy az egyik napon, amikor nagyszülőknél vagy bölcsiben vannak, akkor elmész a Gellértbe, de úgy, hogy fürdő, masszázs és ebéd is. Vagy ha utálod a vizet, akkor valami szebb könyvtárba szigorúan szórakozásból olvasni, csak ugye az vizsgaidőszakban zsúfolt. Ez valójában nem önzés, hanem kifejezetten családod érdeke, így valójában önfeláldozás a részedről. Sajna nálam kb fél napig tart az ilyesmi után a kisimultság, plusz még be kell pótolni a pihenés miatt elmaradt melót és házimunkát is, de azért közben nagyon j.

dívamacska 2014.12.21. 10:20:15

@isolde: Igen, ezért írtam, hogy ahhoz, hogy tényleg ki tud magad pihenni, ahhoz nem elég pár szabad óra, az max annyit jelent, mint amikor a fuldokló egy pillanatra kidugja a fejét a vízből. Adott pillanatban rengeteget számít, de hosszú távon nem sokat.

isolde 2014.12.21. 20:17:53

@dívamacska: hát pont annyit, hogy nem fulladsz meg :)

porstein 2014.12.22. 10:20:02

A téli bezártságtól mindenki megőrül, gyerek-szülő egyaránt. Nekünk meglepően sokat használ az is, ha együtt megyünk valahová. Pl. vmilyen épeszű szülőkkel rendelkező ovistárshoz. Vagy őt hívjuk át. Mindegy csak valami történjen. Már az is jó, ha látod, hogy más is szenved... Ja és elemlámpával sötét kertben szaladgálás se rossz.

HoldViola · http://fiamma.blog.hu/ 2014.12.23. 21:02:05

Jaj, hát a feszültséget tényleg megérzik, de szerintem akkor is megéreznék, ha színlelnéd, hogy jól vagy. Ugyan nem értek hozzá, de véleményem szerint jól meg is zavarhatná őket az ellentmondás, hogy mást mutatsz, amit éreznek + még tovább is adnád nekik ezt követendő mintaként: "ha rosszul érzed magad, hallgasd el, csinálj úgy, mintha minden rendben lenne". Nálunk bejött az, hogy kezdettől fogva, őszintén és nyíltan kommunikálom az érzéseimet a kisfiam felé. Lát sírni, látja, ha fáj, és el is mondom neki számára remélem érthetően, miért érzem rosszul magam. Már egész kicsi korától őszintén és nyíltan osztottam meg vele, hogy például "ma sok munkám volt, nagyon fáradtnak érzem magam, pihenni szeretnék", "szomorú vagyok, mert...", "feszültté tesz a hangzavar, szeretnék kicsit egyedül lenni" - és azt veszem észre, hogy működik, mindez pozitív irányba befolyásolja a kapcsolatunkat és a közérzetét is, talán mert így mindig tudhatja, hogy mi miért történik. Átérzi ezeket a helyzeteket egyre gyakrabban, próbál kölcsönösen alkalmazkodni ő is. Most én nem írok neked olyat, hogy ne érezd rosszul magad, ne érezd magad szarnak a férjed szavaitól, mert hát jogod van rosszul érezni magad, de arra biztatnálak, hogy próbáld nyíltan kifejezni a szükségleteidet és az érzéseidet (a negatívakat is) a gyerekeid és a férjed felé, és igyekezz kiszorítani "önzőn" magadnak/magatoknak a gyerekmentes saját időt. Szorítok!

dívamacska 2014.12.24. 14:25:37

@HoldViola: Ezt én is így csinálom, mindig megmondom (a nagyobbiknak), miért van rossz kedvem, miért vagyok fáradt, miért zavar ez vagy az, mert én is azt gondolom, hogy a gyerek nem hülye, sokkal rosszabb neki, ha nem érti, mi a gond a szülővel, csak azt látja, hogy valami baja van, és szegénykék hajlamosak rögtön azt hinni, hogy ez miattuk van. Nyilván nem mondom neki azt, hogy most éppen kicsit aggaszt, hogy kétezer forintunk van hóvégégéig, szorítsunk együtt, hogy ne haljunk éhen, nem rakok túl nagy gondokat rá (remélem), de alapvetően elbaszott hozzáállásnak érzem úgy tenni, mintha mi mindig nagy és erős felnőttek lennénk, akik sosem fáradtak, nyűgösek, vagy hisztisek az éhségtől. És azt látom, hogy annak ellenére, hogy nem igyekszem mindenható szuperhősnek tűnni, valahogy mégis az "anya-apa mindenre képes" vonalon mozog még az agya a lányomnak, ez azért cuki:-)

Babek 2015.01.14. 11:32:49

Tegnap elkeseredésemben kocsival mentem a nagyért az óvodába és hazatérés helyett másfél órát kocsikáztunk a városban, mert az ötórás dugó is ezerszer pihentetőbb mint a kettő otthon együtt... Érdekes módon a kocsiban ugyanis eltűrik egymást.
süti beállítások módosítása