marsbéli krónikák

Mindemellett a nagy lányos készülődés lassan kezdetét veszi, főnökasszony pont az előbb demonstrálta egy kefével, hogy az egyik ismerősének a lánya miként kapott ideg-összeomlást, és kellett végül idegosztályra szállítani a felvételije napján, mert egy kefét úgy belegabalyított a hajába, hogy nem tudta kiszedni, végül ollót ragadott, de az eredmény láttán összeomlott. Mondanom sem kell, a demonstráció oly tökéletesre sikeredett, hogy tíz percen át, szálanként bontottam szét a haját meg a fésűt. Frankón bolond.

Persze nyilván akkor kell dzsesszes-csinosban megjelenni, mikor szétreped a fejem a takonytól, és a nyálamat alig tudom lenyelni a torokfájástól. Megkapó látvány lesz, amint a nyálam a csipkeruhára, majd onnan a magassarkú orrára csöppen, és ott összekeveredik a szintén lecsöpögő taknyommal. A dívák ilyenkor mit csinálnak? Gyógyulásra már nincs idő, a zsebkendőkészleteim is fogyóban.

És tegnap este alig fértek el a lábaim a lábvizes lavórban, mert Öcsi is befészkelte magát mint nyuggerek az ülőfürdőbe, ráadásul a vízben lebegő hosszú szőrei birizgálták a bokámat, mondom én, hogy rém idegesítő egy állat.

Telefonos érdeklődésemre a hölgy kegyeskedett megnézni a gépben, hogy kifizettem-e az eljárási díjat. Elismerte, hogy igen, majd elmagyarázta, hogy még biztosan nem volt iktatva, mikor a bírságot kiszabták. Elképzelni sem tudom, hogy mennek ezek a dolgok, de az biztos, hogy másfél hét kevésnek bizonyult, hogy regisztrálják a pénzmozgást a számlájukon. Ha valaha valahonnan pénzt lopok, már tudom hova forduljak. Mire észreveszik a több tíz millás hiányt, már Dél-Amerikában koktélozok. Hetek óta. A másik lehetőség, hogy végig tudták, hogy fizettem, de bepróbálkoztak. Ha tíz emberből kettő fizet, már jól jártak. Szemét tolvajok.

Azért tart ott ez az ország, ahol, mert kétszáz évvel ezelőtt leragadt, degenerált bürokraták uralják. Ha már előadjátok a modern szervezetet, és felhívjátok rá a figyelmemet, hogy lehetőségem van nem csak csekken, de átutalással is befizetni az illetékhivatalnál az eljárási díjat, ne okozzon már kezelhetetlen meglepetést, ha nem zarándokolok el a csinovnyikok számára megnyugtató látványt nyújtó, a birodalom szilárdságát és változtathatatlanságát jelképező sárga csekkel a postára, reszketeg nyuggerek és bömbölő gyerekekkel sorbanálló síkideg anyukák közé befizetni a kibaszott pénzeteket, hanem átutalom interneten vagy telefonon. Hahó, ez a 21. század! Nézz rá a kibaszott számlátokra, hogy befizettem-e a pénzt, mielőtt bírságolsz, hülye adminisztrátor picsa. Az pedig, hogy délután háromkor már a portás sem veszi fel a telefont egy állami hivatalban, nem is lep meg. Az összes ilyen rohadék állami lúd táskáját átkutatnám, és akinél találnék körömlakkot (nem átlátszót, mert az ugye a harisnyafelszaladáshoz kell) meg nagyméretű sminkkészletet, azt kirúgnám a picsába, mert tutira semmi dolga a munkahelyén, csak az emberek baszogatása, de még ahhoz sem ért.

Öcsi mostanában, ha kimegy a lapostetőre, legott hasrafekszik a több centi olvadt hólében és esővízben. Ott dagonyázik a hideg vízben, tényleg nem értem, miért. Öcsém szerint én rontom el a nevelésüket. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan teszem ezt, és szerintem nincsen igaza. Mondjon valaki egy trauma vagy folyamatos abúzus hatására kialakuló pszichiátriai defektust, ami vízfetisizmusban nyilvánul meg. Na ugye.

Teljes mértékben egyetértek az indexszel, miszerint az év legjobb reklámja a San Francisco meredek utcáin lassítva lepattogó sok-sok ezer színes labda, nyálas prüttyögős zenével aláfestve. Frankón gombóc van a torkomban, mikor századjára is elbűvölten bámulom, főleg mikor a béka kiugrik a labdák közé az ereszcsatornából, na, az a legmeghatóbb rész. Szomorúan tapasztalom viszont, hogy mostanában csak egy rövidített verziót adnak le. Bye-bye, froggy.

Ha valaha írok egy könyvet, tökmindegy, hogy miről fog szólni, az lesz a mottója, hogy "Mindig belefér még egy sör".

És természetesen rendkívül rosszul is nézek ki. Kellett nekem karikás szem meg petyhüdt vonások.

Szánalmas otthonüléseim miatt ijedtemben úgy a lovak közé hajítottam a gyeplőt tegnap este, hogy alig bírtam ki, hogy ne a taxiban hányjak, hanem csak otthon. Most itt kókadok a Sobotta felett, és nem tudom kiolvasni az öt betűsnél hosszabb szavakat. Megérteni meg pláne. Figyelembe véve, hogy alig van benne öt betűsnél rövidebb szó, a mai nap nem ígérkezik igazán produktívnak. Hosszúnak annál inkább. De kibaszott rosszul vagyok.