marsbéli krónikák

Most borítottam magamra egy pohár vizet, remek, ez hiányzott még ehhez a szájbakúrt naphoz, hogy úgy is nézzek ki, mint aki összehugyozta magát a nyílt utcán, ne csak a hangulatom legyen olyan. Igen, tudom, hogy millióan éheznek és haldokolnak és éppen megerőszakolják meg megkínozzák meg megölik őket ebben a pillanatban, de most hadd ne számítson már, köszi és kuss.

Ezt a szót kellett meghallanom az imént a konyhában, egy XY kromoszómás egyed szájából: csomitartó. Irgalmas isten, merre tart a világ?

A rendőrlány ezen felháborodva kilátásba helyezte a Dívamacska megfenyítését, esetleges likvidálását. Ezt meghallva én a rendőrlány életen kívül helyezését helyeztem kilátásba a vendéggazdának, meglehet, hamarosan benne leszek a tévében, amint dacosan a kamerába vágom, hogy nem érzem magam bűnösnek.

A Dívamacska ujjat húzott a hatalommal. A minap beosont a vendéggazda szomszédjában lakó rendőrlány nyitott ajtaján, és a konyhájában befalt valami grillcsirkét.

Milyen méret már az, hogy XXS?

Egyszerűen kikészít, mikor infantilis szavakat és gügyögéseket hallok felnőttnek tartott emberektől. Mint kutató elme, megpróbáltam magyarázatot találni az emberi fajhoz tartozó némely egyedek eme abnormis megnyilvánulására, és a következőkre jutottam: azt akarják, hogy kedvesnek, jópofának tűnjenek. A hiba a gondolkodásban: az ilyeneket mindenki csak utálni tudja, mivel véletlenül sem kedvesnek, annál inkább idiótának tűnnek. Bé variáció: az anyai, védelmező ösztönök felkeltése, ezáltal kedves viselkedés konvertálása a másik félben azáltal, hogy gyermekinek tűnő szavakat használunk, illetve egyéb infantilis viselkedésmódokat követünk. Csakhogy: egyetlen normális gyerek sem használ olyan szavakat, hogy 'kajcizni', ennélfogva véletlenül sem gondoskodó, annál inkább agresszív reakcióra számíthatnak az ilyen barmok, és ismételten csak idiótának tűnhetnek. És senki meg nem győz a tolerancia fontosságáról, mert a hülyéket tolerálni kurva nagy hiba.

Hülye fasz bringások. Pont olyanok vagytok, mint az autósok, csak kicsiben.

Remekül sikerült a sportkezdet. Mivel valami béemes kiképzőközpontba mentünk úszni, előrebocsátottam Mátyásnak, hogyha itt nekem atlétikus kommandósok fogják torpedóként hasítani a habokat, menten kifordulok az ajtón, komplett idiótát azért nem csinálok (már megint) magamból. Ehelyett kellemes meglepetés: családias hangulatú strandszerű képződmény napozó emberekkel és néhány meglepően jóképű talánkommandóssal, akik szimpatikus módon öregesen úszkáltak, mint mindenki más is. Igazi paradicsomi hangulat uralkodott: tök jól megvolt nyugger a nyanyával, katona a szélső sávban gyakorlatozó középkorú búvártanoncokkal, egyáltalán nem ríttunk ki a tömegből, mindenki meg-megáll-körülnéz módra úszott. Sportember leszek - lelkesedtem hazafelé a villamoson. Ennek örömére be is nyomtam otthon egy halom túrógombócot egy nagy doboz cukros tejföllel, meg folyadékpótlás ürügyén utánadobtam egy kis sört, majd arcra borulva hortyogtam reggelig. Aki sportos életet él, annak kell az energia meg a pihenés.

Sikeresen vettük tegnap a vásárlást, beszereztem egy kék csíkos úszóbugyit, egy párducmintás sapkát (vannak rajta kék párducfoltok is, így megy a dresszhez) és egy citromsárga szemüveget, én leszek a legszebb, leszámítva, hogy az összes felpróbált vízibugyi (a megvásárolt is) olyan rettenetesen állt, hogy csak iszonyodva meredtem a tükörbe perceken át, és nagyon-nagyon elhatároztam ezt az úszásdolgot. Próbáltam Mátyást rábeszélni egy nagyon csinos, halálfejes fecskére, de mereven elzárkózott, még szemüvegből is csak egy hóttunalmas sötétkéket volt képes venni.

Szombaton arra mentem haza kis családomhoz vidékre, hogy öcsém éppen azt kiabálja anyámnak, hogy "...dehát tegnap dél óta nem ettem, elpusztulok!" Kiderült, nagy fogyókúrában van, rá is fér, mint azt már hetekkel ezelőtt megjegyeztük. Rámutattam, hogy most is éppen három kétliteres kólásüveget szorongat a hóna alatt, ami - ha hihetünk a nagyvárosi legendának, miszerint egy liter kólában 40 kockacukor van - 240 kockacukor, ami azért nem semmi, mire azzal vágott vissza, hogy 10 éve kólán él, nehogy már most kezdjen el hízni tőle, bizonyára más oka van annak. Ebédre anyám kímélőset főzött, öcsém ezen felbuzdulva hozzácsapott még egy doboz tejfölt, meg egy nagy tál epret pocukorral és tejszíbhabbal, így ismét csak kénytelen voltam emlékeztetni, hogy hedonista hozzáállása nem megfelelő, eredményre így ne is számítson, jobban teszi, ha iziben nekem adja azt a tál epret, de persze nem tette, magamnak kellett hát mártírként tejszínhabot kerítenem a saját epremre.