marsbéli krónikák

Időnként arról álmodozom, hogy ha végre megszülöm az alient (aki mostanra már sarkantyúkat is növesztett, és azokban tologatja a bútorokat, vagy a sátán patás fattyával vagyok viselős, nem tudom, melyik a rosszabb), amint tudom, elvonszolom magam az első ablakig, és elszívok egy jó cigit. De jó lesz, istenem...

(Aki azt tervezi, hogy hörgő hangú levelet ír a dohányzó szoptatós nők pokolra kerüléséről, azt figyelmeztetem, hogy vagyok olyan hangulatban, hogy megkeressem, és szerintem még most is erősebb vagyok az átlagnál, de ha mégsem, azt kipótolom agresszivitással.)

Talán önzőség meg minden, de én azért várom a legjobban, hogy sikerüljön már eladni azt a kurva lakást és venni egy kertes házat valahol a vidéki dágványban (azt tudnánk megfizetni), mert akkor máris szaladhatnék beszerezni egy komondort. (A szamár utáni olthatatlan vágyamat még nem nagyon említettem itthon, de lassan elkezdek utalgatni rá.)

Néha határozottan olyan érzésem van, hogy a kölök bútorokat tologat odabent.

Az új macska a László nevet nyerte a keresztségben, röviden Laci, ami nagyon jó név, mert kurtán és csattanósan rá lehet üvölteni az állatra, amikor rosszat csinál, azaz szinte mindig.

Ha már mennie kell Szabó Ervinnek, itt a remek alkalom, hogy a hídelnevezésénél sajnálatos és igazságtalan módon alulmaradt Chuck Norris ismét ringbe szálljon mint névadó.

Az egy dolog, hogy az emberek nem adják át a helyet a terhes nőknek, de meglepő élmény volt, amikor ma egy bácsi az 1-es villamoson ellentmondást nem tűrően felszólított, hogy adjam át neki a helyem. Át is adtam szépen, aztán utaztunk tovább, ő üldögélve, én két nagy cekkerrel álldogálva, az összes többi paraszt pedig kényelmesen terpeszkedve tátotta a mocskos pofáját. Magyarország, én így szeretlek.

Anyám: És találtam neked a szekrényben egy nagy fekete poncsót, télire valót.

Montag: Az nagyon jó lesz, amikor már hízósertés méretűre nőttem.

Anyám: Igen, én is pont erre gondoltam.

Amilyen lúzer vagyok, vén demens napjaimra már csak arra az egy dologra fogok emlékezni a nászutamból, hogy véletlenül felzavartunk egy sirályt, aminek le volt szakadva az egyik szárnya, és a szerencsétlen bukdácsolva menekül, az egyetlen bőrcafaton lógó véres szárnyát maga után húzva. Azóta sem értem, hogyan történhetett ez vele.

Ma reggel arra botorkáltam ki a konyhába, hogy egy macskaszerű állat zokogva nyávog lent az udvaron. A folytatás a szokásos: egy igen csinos külsejű kis nőstény macska alszik éppen az ágyon, miután négyszer evett, egyszer megpofoztatta magát a Dívamacskával, és többször elüldözte azt a balga Öcsit a kajástál mellől. Holnap megpróbálom előkeríteni a gazdáit, de van egy olyan gyanúm, hogy megint szaporodtunk egy állattal.

Alie, kezdheted csomagolni a metálos gyerekruhákat, mert lány.