marsbéli krónikák

Na, csatornát váltottam. Tom Cruise Hannibal Lecternek öltözve éppen most ver szét egy rakat embert. Nem tudom, mit nézek, de röhejes. El is kapcsolok innen, ki nem állhatom ezt a törpét.

A film végére pedig Artúr egyesítette egész Britanniát egy koszos faluban, majd teljesen pazarló módon lángoló nyilakat lőttek a tengerbe. Konyec filma. Jó szar volt, na.

Most éppen temetés van. Mindenki felvette a legjobb ruháját. Fú, és máris kezdődik az esküvő. Artúr tudja vajon, hogy a csaja valójában nem őt szerette igazán?

A szász vezér térdre hullt és megdöglend.

Hoppá, Lancelot meg a vezér fia kölcsönösen kinyírták egymást!

Ez is mennyire jellemző már, hogy az Artúrban a legjobb pasi (nagydarab, kopasz, nem beszél - tökéletes) lovagot nyírják ki elsőként. Bezzeg a Lancelot a buzis bajuszával (hol a picsában piperészkedett vajon az állandó vérben, sárban és lóverítékben hentergés közben, csak azt szeretném tudni) az ki fogja húzni a film végéig, mert mondailag kötelező. Én nem tudom, honnan szedik, hogy a nők a langyikra buknak. (Mondjuk a szász vezér fia is klassz, csak a jelleme kétséges.) Ah, most lőtték le az árulót a fáról.

És reggelre egymillió darab undorító légylárva kelt ki a macskák által otthagyott maradék kajában, ami egyébként alig egy napja volt ott. Hipergyorsan szaporodó mutáns óriáslegyek lepik el az otthonomat, mint valamiféle modernkori tíz csapás első csapása, érzem.

Jó hír viszont, hogy új fajjal bővült a nevetnivaló külsejű depresszióűző kedvenc állataim csoportja: az új tag neve ecsetfülű folyami disznó, más néven bojtosfülű disznó.

A komplett vasárnapomat méltatlan kibaszásnak érzem az élet részéről. Felháborít, hogy miután szombaton összesen kettő sört és három vicét (ami ugye majdnem víz) ittam, és színjózanul értem haza, a vasárnap reggeli első programom valamilyen rejtélyes okból mégis a hányás volt. Ezután minden erőmet összeszedve és a hasogató fejfájás miatti könnyeimet legyűrve kivergődtem a vidéki birtokra, ahol saját lábamon kellett magam az állomásról hazavonszolni, mert apám - mikor máskor, mint ilyenkor - külföldiben. Majd mikor hazaértem, az öcsém elémlökött egy húsz oldalas angol nyelvű leírást valami spektrofotométerszerű, de mégsem az gépezetről, hogy fussam már át légyszi, és prezentáljam a lényeget, de tíz perc alatt, mert sürgős. (A feladat végrehajtását a szellemi funkciók totális hiánya mellett a szem nyitvatartásának szinte teljes korlátozottsága is nehezítette.) Elképesztő élni akarásom az egyetlen magyarázat arra, hogy egyáltalán megértem az ebédet, majd acélos szervezetemnek és az anyai húslevesnek (a világ legnagyobb találmánya) köszönhetően este hatra már vissza is nyertem annyira az erőm, mely végül elegendőnek bizonyult a visszavergődésre. Valami karma lesz a háttérben, bár elképzelni sem merem, mit követhettem el.

"Imadom a depresszios posztokat. Ma mar sokadszor kattintottam oda, mert erezheto volt, hogy poszt-sorozat indult. Remelhetoleg nem fordul jobbra, mert akkor oda lesz a sava-borsa."

Tényleg ideje beállnom rodeóbohócnak. Majd mindenki röhögjön hangosan, mikor halálra gázolnak a bevadult lovak, és felöklelnek a bikák (milyen állat van még egy rodeón?), remélem, rém viccesen fogok kiszenvedni, a világért nem szeretnék csalódást okozni vagy elrontani bárki szórakozását.