marsbéli krónikák

Nálunk a menzán mindig csuda ételek vannak egy írni nem nagyon tudó konyhai ember jóvoltából. Két kedvencünk a darázsmetélt és a mágia rakás.

Azért én döbbenetesnek és ijesztőnek találom ezt a Magyar Hordát. Ne mondja nekem senki, hogy normális dolog, ha pékek és könyvelők munka után katonásdit játszanak élesben. Nácinak öltözve. Megértem, ha valakit frusztrál, hogy kétcentis a pöcse, vagy hogy sose működött igazán jól, és a lányok mindig csak kinevették, de van egy rossz hírem: attól még senki nem lett férfi, hogy beállt egy reménybeli halálbrigádba. Ha ennyire vonz valakit az olyan falkaélet, amiben remélhetőleg előbb-utóbb puskához lehet jutni, és közösen eljátszhatjuk egymás előtt a Rambót, ki lehet takarodni Afrika valamelyik polgárháború sújtotta országába, élesben villogni a nagyfiúságunkkal. Fasiszta söpredék. És jelzem, Hitler is így kezdte. Mindenki csak röhögött rajta évekig. Nekem gecire nincs kedvem röhögni.

Arra értem haza az éjjel, hogy a szélvihar megközelítőleg egy köbméter földet és szemetet terített szét ízlésesen és alaposan a lakásban. Még mindig nincs lelkierőm takarítani, minden ropog a lábam alatt, akárhova megyek. Közben ostorozom magam, milyen trehány vagyok és kosztűrő, nő létemre. Könnyebb, mint porszívózni.

Hazafelé menet pont azon gondolkodtam, hogy ez az olasz-magyar meccs, ez pont olyan lesz, mint a lengyel lovasság támadása a német tankok ellen. Lám, kishitű vagyok. Lehet, hogy egy szerencsésebb napon a lengyeleknek is sikerült volna kardokkal szétkergetni a tankokat, és akkor most szegényebbek lennénk egy világháborúval. 

Az meg milyen dolog már, hogy amint beáll egy állomásra a metró, a hangosbemondó pattogós kágébás hangnemben rákezdi, hogy az utasok szíveskedjenek már sietni a le - és felszállással. Egyrészt a metró öt egész másodpercig áll, ami nem túl sok, szerintem. Másrészt, ha tíz percig várok metróra délelőtt tízkor, akkor ne kelljen már sietnem, mert szemmel láthatóan a BKV sem szakad bele az igyekezetbe. És mielőtt bárki pampogni kezdene: igen, volt jegyem.

- Na és mi lesz a pacalban?

- Köröm.

- Az jó.

- De buzisan csinálom.

- ... 

- Teszek bele kapribogyót is. 

Te jó ég, egy méterre meg tudtam közelíteni a Vendégművészt!

Eszembe jutott, amikor Attenborough ott guggolt a szoborrá merevedett kakapó mellett az erdő talaján, és suttogva elárulta a nézőknek, hogy ez a madár, ez nagyon ritkán mozdul meg, és akkor is milyen lassú, és persze a kakapó ezt a pillanatot választotta, hogy - valószínűleg életében először - felugorjon és elszaladjon.

"A szélvédő nem üvegből, hanem egy szuperkemény szuperszuper anyagból van.még jó, hogy nem törik."

A férfiak mindenre tudják a magyarázatot. Ezért nézünk fel rájuk.

Én félelmetes vagyok?