marsbéli krónikák

Kifelejtettem a Transformers-kritikámból, mennyire tetszett az a rész, mikor egy, a főút közpén harci robottá alakuló transformer elől egy biciklis futár menekül eszét vesztve. Úgy kellett, még nem felejtettem el a lemagázást.

A Vendégművész óvatossága lankad, így eshetett meg, hogy táplákozás után elnyomta a buzgóság a szobában, és csak akkor ébredt fel, mikor én már hazaértem, és elzártam a menekülés útját a konyhán át. Mivel halálra rémült arcot vágva ült a szőnyegen, a konyhából próbáltam ékes szóval magamhoz édesgetni, de ennyire még nem vagyunk jóban, szóval egy óvatlan pillanatban hanyatt-homlok elviharzott mellettem, felrúgva pár üres cserepet, és elkotort a menyétajtón át. Rögtön utána azonban vissza is dugta a fejét, mert menekülés közben megfigyelhette, hogy éppen kaját rakok a macskatálakba. Rendkívül jól táplált, és csillog a szőre neki, eszem a zuzáját, valahol nagyon jól tartják.

Egész nap olyan görcs van a gyomromban, amit csak olyankor érzek, mikor sejtem, hogy hamarosan ki leszek dobva férfi által jól. Ez pedig azért mégiscsak túlzásos kibaszás az élettől, tekintve, hogy milyen régóta nem szerencséltetett azzal, hogy bárkivel olyan kapcsolatban legyek, amiből kidobhat. Büdös picsába már, komolyan.

Megnéztem a Transformers, és be is válogattam életem legszarabb filmjei közé. Félreértés ne essék, nem számítottam másra, mint zúzásra, de az is szar volt. Egy dolog, hogy a felegyenesedett transformerek úgy néztek ki, mint A gyűrűk urában az entek tanácsa, mikor megbeszélik, hogy a hobbitok nem orkok, csak nem volt lassan lobogó szakálluk. A szét- meg összeszerelődős részek okék voltak, csak az nem megy a fejembe, hogyan tudták a fényezést is ilyen gyorsan változtatni: az egyik percben még ütött-kopott autó vagyok, a másikban már csillogok-villogok, ez kurvára nem okés. Az is feltűnt, hogy a legnagyobb zúzás után sem tört be sose a szélvédőjük, pedig azt a mellkasukon hordták. Na és a végén a megható jelenet, ember és gép örök barátságáról (persze, haha), mikor a sárga transformer kitalálja, hogy ő inkább itt marad a kiscsóka mellett, és örök életére egy szar kocsi lesz, giga harci robot helyett, nohiszen. Majd ha családi autóvá avanzsálsz öreg, és a neveletlen amerikai kiskölykök beletapossák a rágójukat meg a happy meal menüt a kárpitodba, megbánod még ezt, az nyolc. (És ne feledjük, hogy minden családban van legalább egy gyerek, aki hány az autóban.) Szóval szerintem a második rész azzal fog indulni, hogy egy megtört és megöregedett transformer elbúcsúzik ember barátjától, és sebesen visszatakarodik az űr sötétjébe.

Megnéztem Norbert és b. neje parádéját, és meghallgattam sommás véleményüket a Szigetről, és azt kell mondjam, hogy csöppet hiteltelennek tűnt számomra Schobertné Ostoba Réka, ahogy ott áll punába vágó akkora picsasortban, amit mások bugyinak vesznek fel, meg egy melltartószerű képződményben, plusz pornómagassarkúban és szétszolizva - röviden: útszéli szakadt bableveses kurvának öltözve -, és arról kerreg, hogy ki nem engedné ide a lányát, mert biztos rögtön felcsinálnák. Hát, ha olyan, mint amilyennek az anyja tűnik, akkor biztosan. De ehhez nem kell majd kimennie a Szigetre, kedves Réka. 

Akkor most újra elsírom, mert az előző keservem elszállt, hogy az előbb egy engem konokul magázó futár rádöbbentett, hogy valójában öreg vagyok és csúnya, csak kétségbeesetten - és kívülről nézve nyilván szánalmasan - próbálok fiatalos maradni, de hiába a lógós nadrág meg a björkös kis hajtincsek pirosban, meg az üvöltő Peeping Tom, attól én még béka maradok. Mert hiába tegeztem szívós kitartással a büdös futárját, az nem volt hajlandó visszategezni, miként minden rendes futár teszi, aminek egyetlen magyarázata, hogy valójában legalább tíz évvel idősebbnek gondolt, és azon tűnődhetett, hogy mit ugrál itt ez a vén kurva. Rohadjál meg, és neked is szép napot. Brekeke.

Az jutott eszembe a minap, míg fogcsikorgatva tűrtem a BKV akusztikus terrorját a hatoson, hogy ha valaha valaki újra akarja forgatni az Összeomlást, lehetne a kezdőjelenet a Combinón, ahol a kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni után rögtön bevágják Bodrogit a Süsüvel, meg az akiknek nehéz álldogálni dumával, na és itt érkezne el az a pont, amikor a főhős megborul, és kezdetét veszi a séta a shutgunnal.

A Dívamacskával az a baj, hogy éhesen ugyanolyan hisztériás, mint a gazdája, és nem ismer határokat. De a büdös francba már, ott van a tálban a macskamag, miért nem lehet azon kibírni még egy órát, he? Miért kell feljárni az ágyra, és folyamatosan ordítani az alvó arcomba bele, hogy keljek már fel, és adjak tasakost? Meg fogom szüntetni a háziállattartást, az lesz a vége.

Én nem tudom, hogy a férfiak lettek-e ilyen béna szarok, vagy a világ fordult ekkorát körülöttem, de miért minden férfinak az jut eszébe a seggbemarkolásos sztoriról, hogy lehet, hogy nem is férfi volt a tettes, és gyorsan írnia kell, hogy védje a mundér becsületét, és rákenje a balhét a nőkre? Ne izéljetek már.

Nyertem, mert az UNKLE tömve volt, és bekerült életem három legjobb koncertjébe. Annak a mocskos parasztnak pedig, aki kihasználta, hogy a kifelé tülekedő tömegben esélyem sincs a tettenéréses verekedésre, de még a megfordulásra sem, ezért egy perc alatt kétszer markolt a seggembe, száradjon le a fasza, de legalábbis ez legyen hátralevő élete kiemelkedő szexuális élménye, amit sírva emleget fel nyolcvanévesen.