marsbéli krónikák

"- Apád is mindig a primitív nőket szerette - sóhajott egyszer Padosiné, amikor Piri és Mari egymást verte Padosiék lakása előtt, azt gondolván, hogy a másik az, aki miatt Padosi csak egy pillanatra nyitotta ki az ajtót, aztán visszamenekült a művelt középosztályba."

Bizonyos nótáknak gyógyító erejük van. Everything in it's Right Place. Húszor egymás után. De jól esett. Akkor most összeszedem magam, és megyek a kocsmába.

Délben már annyira rosszul voltam, hogy hazajöttem, ahol is meglátva a majdnem üres cigisdobozt, rájöttem a diagnózisra: nikotinmérgezés. Régen leküzdöttem már magam fesztiváldohányosi szintre, azaz kizárólag kocsmákban gyújtok rá, ott se feltétlenül, és egy este max három szálat szívok, erre tegnap alig pár óra alatt majd egy dobozzal elnyomtam, mert biztos nem vettem észre a szokásos nekivadult vitatkozás közben, fene a lepcses számba, hogy képtelen vagyok befogni. Még ha nagy bölcsességeket mondtam volna. Ezentúl néma csendben iszom, abból nem lehet baj. Vagy legalábbis nem ekkora. Szereznem kell valami műanyag kaját, vagy elpusztulok, érzem.

 

Amúgy meg kerítsetek gazdákat őnekik, vagy többet nem beszélünk: http://szoknyabicajos.blogspot.com/2007/09/szupercukisg-poszt-gazdit-keresnk.html 

Ha nem javul az állapotom, ebből egyedül moziba menés lesz (természetesen valami vergődős művészfilmre), majd otthon fekvés a padlón a sötétben, sikoltozós zene mellett. Az mindig segít. Lehet, hogy a telefont is kikapcsolom, úgy jobban tudok azon keseregni, hogy senki sem szeret, lám, fel se hívnak, pedig péntek este van.

Fogalmam sincs, hogyan találtam ma be a dolgozóba, lévén az út nagy részében lehunyt szemmel próbáltam közlekedni, mert úgy kevésbé fájt az élet és a fejem. Soha többet nem iszom, és pláne nem dohányzom ennyit, istenuccse. De legalább találkoztam reggel egy bullterrierrel. Egyszer úgyis beszerzek egy ilyen kedves, vidám, szafaládéjellegű állatot.

Azt álmodtam, hogy lesz Dresden Dolls-koncert, és nekem van rá jegyem. Rég voltam olyan boldog, mint most álmomban. Szánalmas.

- Igen?! Akkor titeket meg basszon meg a...a...senki!

- Nana, ez azért erős volt. 

Ma életemben először talpig rózsaszínben feszítek. Leszámítva persze a zöld cipőt. És két napja azt dúdolom, hogy "ha már okos nem lehettem, megpróbálok szép lenni". A magam módján, persze.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy ha valaki úgy döntene, hogy a jövő héten lebombázza Újpestet, rám számíthat. Eddig is rühelltem, de az elmúlt két napban olyan szinten vágta nálam el magát a város legundorítóbb, legrohadtabb, legparasztabb része (ami ráadásul minden emberi lakóhelytől messze esik), hogy aláírásgyűjtést fogok kezdeményezni az elpusztítására. A helyét pedig betonozzák le.

Most van az, hogy kiállok strichelni, levergődök halál fasza 2/b-be, holnap hajnaltól napestig szüretelek, és persze az egyetlen leszek, aki rettenetesen leég/álló nap szakadni fog az eső, míg a tőkéket kopasztjuk és dagasztjuk a sarat. Aztán vasárnap hajnalban vissza, mert házassági évfordulót ünneplendő ki kell vergődnöm a vidéki birtokra, aztán onnan egy másik vidékibe, mert nem ehetünk ugyanabban a városban, ahol lakunk, az olyan béna, aztán este vissza Pestre. És hétfőn reggel munka, naná. Valamikor fordítani is kéne. Inkább akasszanak, ahogy Pelikán elvtárs mondta.