marsbéli krónikák

Mivel öcsém holnap hozza az új szekrényt, ki kell ürítenem a régit, plusz eltakarítani a tetején felhalmozott kistáskákat, nagytáskákat, kisdobozokat és nagydobozokat, illetve azok tartalmát. Eme szörnyen lélekölő munkába csak az hoz némi felüdülést, hogy néha kincseket találok. Például most került elő egy szerződés, amiért anno feltúrtam a lakást, erre tessék: gondosan tányér közé volt rakva, hogy ne törjenek össze. Időnként azt kívánom, bár kevésbé lennék leleményes, és tanuljam már meg, hogy a pillanatnyilag jó ötletnek tűnő remek ideáim eddig kivétel nélkül mind faszságnak bizonyultak utólag.

Most kapartam ki a postaládából a tavalyi teljes éves villanyszámlát (a picsáért nem voltam képes legalább kéthavonta felemelni a telefont, és benyögni az óraállást? miért, miért, miért?), plusz meglepetéséként pedig valami kiegészítő gázszámlát vagy mi a faszt. Megyek, megnézem, maradt-e némi nyugdíjas konyak a hűtőben a sógor után, közben elgondolkozom, honnan szerzek hipp-hopp nyolcvan rugót számlákra anélkül, hogy éhen kéne halnom.

Pár órája megszülettek az ezévi Malac-macskák. Legfrissebb információink szerint ezúttal négyen vannak, és egyikük állítólag nem olyan csúnya, mint a tavalyi alom tagjai voltak. Hamarosan nyilván képek is leszen az ingyenmacskán, de tekintettel a várható hatalmas érdeklődésre, már most lehet jelentkezni. Csak tessék, csak tessék!

A Monk nyomozós sorozatot azért szeretem, mert csak Monk képes a két tökegyforma babkonzerv közötti választást olyan szintű problémaként megélni, hogy a Sophie választásához hasonlítsa. Geci vagyok, de ezen öt percig röhögtem.

Fény derült a valódi menzás tea készítésének titkára. Azt eddig is tudtam, hogy száz liternél kisebb kiszerelésben elkészíthetetlen, de egy fontos összetevő ma jutott a tudomásomra: ecet.

Miután tegnap este keményen elszántam magam a fogyókúra ismételt elkezdésére, a világ nyilván azonnal ellenem fordult, és mikor felszálltam a buszra, egy vadidegen pasi csokoládét adott nekem. Milyen finom csokoládét ráadásul. Természetesen azonnal magamba tömtem, amúgy nőiesen, és csak utána jutott eszembe, hogy az összes hatéves tisztában van vele, hogy idegenektől édességet elfogadni nem szabad, és lehet, hogy most megmérgeztek. Azt hiszem, talán találnom kellene egy középutat, mert amikor éppen nem vagyok szélsőségesen paranoid az emberekkel szemben, akkor kábé olyan naiv bizalommal viseltetek irántuk, mint egy hathetes golden retriver.

A Dívamacskának begyulladt a fél szeme. Úgy néz ki mint Jumurdzsák, és pontosan ugyanolyan gonosz arcot is vág, mikor megközelítem a szemcseppel. Időnként fenyegetően a levegőbe suhint a kimeresztett karmú jobb mellső lábával. Akkor vakuljál meg, hülyegyerek.

Ja, és adtam nekik csokoládét és tejszínhabot a somlóimról, azt se feledjük, a szutykoknak.

Magányos vasárnap estémet hasznosan töltendő elővettem az oroszházit, és ékes kiejtésemet javítandó szemelvényeket olvastam fel (nem túl folyékonyan, ez tény) háziállataimnak. Két perc után Öcsi bebújt a polcra, a könyvek mögé, a Dívamacska pedig tüntetően lehunyta a szemét, és a másik oldalára fordult. Kibaszott ösztönlények.

Ismét rá kellett jöjjek, hogy a legnagyobb istenáldása a fogmosás és a zuhanyozás (a szex, a pacal, a sör és barátságos állatok után persze). Főleg ha délben vonszolom haza magam az előző éjjeli buli után, azzal a biztos érzéssel, hogy a számban megdöglött egy ló.