marsbéli krónikák

A kukoricán térdeplés az a kukoricaszemeken vagy a morzsolatlan kukoricacsöveken való térdeplést jelent? Csak forrásmegjelöléssel ellátott válaszokat fogadok el, az "így gondolom" típusúak kíméljenek.

A Dívamacska az éjjel belga pralinét lopott. A fene az úri gusztusát, máskor sosem akar csokoládét enni.

Apámékban meg lehet bízni a sörök terén. Egyrész remekül választanak alkoholszázalékot (mondhatni, tökrészegen ülök a gép előtt, pedig egyetlen üveggel ittam), másrészt ott figyel a hűtőmben két üveggel a világ legdrágább söréből. De azt nem ma fogom megkóstolni. 

Hogy miért érdemes rém ostoba és bugyuta amerikai filmeket nézni? Mert egyetlen analizáló és okoskodó művészfilm sem tudta még két mondatban így megragadni a férfiak és a nők közötti különbséget. A szituáció: apu és anyu nagy nehezen összejönnek, majd életveszélyes szituációkon keresztül apuról kiderül, hogy FBI-ügynök. Apu (aki éppen megfejtette az ügyet, és ezért izgatott, meg közben menekülnek is és lőnek rájuk): "Nézd, a ruhákra varrva csempészte ki az orosz maffia a gyémántokat!" Mire anyu: "Tehát minden, ami köztünk történt, hazugság volt?"

Az ingyenmacskán olyan szép macskát kínálnak ingyér (mily meglepő), hogy csak na! Mások vagyonokat fizetnek egy ilyen állatért, szóval mindenki uszítsa a sznob, de azért jólelkű ismerőseit, vagy csak a simán jólelkűeket, különben megy a jószág a bárd alá. És ezt nyugodtan veheti mindenki fenyegetésnek.

Öcsi konkrétan a hátán fekszik, kint a lapostetőn, és az égnek nyújtja mind a négy lábát. Nem alszik, mert a szeme nyitva van, és pislog is néha. Mire gondol vajon?

Nyilván nekem túlzottak az elvárásaim a férfias viselkedéssel kapcsolatban, de engem Révész Máriusz jajveszékelése arról, hogy megsértették a mentelmi jogát, és kapott egyet a pofájára a tülekedésben, kicsit arra emlékeztet, mikor az omegahím gyerek az oviban azzal fenyegetőzik, hogy majd megmondalak az apukámnak jól.

Meghalt Mancs.

Pár évvel ezelőtt az egyik történelemmel foglalkozó magazin minden számához csatolta valamelyik háborús napilap repróját. Anyám egyik unokaöccse újság után kutatva gyanútlanul a kezébe vette az egyik ilyen darabot, ami éppen az asztalon hevert. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tősgyökeres paraszti ivadékok vagyunk, mint az, hogy minden további nélkül tudomásul vette az Afrika-hadtest mozgásáról, az ilyen-olyan frontokról meg bombázásokról szóló címeket, és csak akkor fogott gyanút, mikor azt olvasta, hogy megkezdődött az aratás. Tél volt, ugyanis.

Tegnap akkora sült kolbászt sikerült szereznem a hentesnél, mint egy rozmár fasza, frankón. Boldogan és önfeledten táplálkoztam éppen, mikor hallom ám, ahogy mellettem egy huszonéves kis picsa büszkén újságolja a faszijának vagy kinek, hogy fogyott hat kilót. Végigmérem a nőt: kábé negyven kilót nyomott, na, neked aztán kurva fontos volt ledobnod egy hatost, te barom, dühöngtem, de aztán eszembe jutott, hogy a fiatal kis hentesgyerek nem őt bámulta percekig, ahogy eszik, és nem neki kívánt elbűvölten jó étvágyat, hanem nekem, és vigyorogva nagyot haraptam a zsíros kolbászból. Hiába vagy negyven kiló, akkor is szar vagy.