marsbéli krónikák

A Bullock-Keeanu új film plakátjának színvilágból (Bullock meleg, sárgás-barnás színekkel, Keeanu meg hullaszerű mocsárszínekkel) úgy tippeltem a történetet, hogy Keeanu valószínűleg a vízbe fúlt szerelmes, aki jóindulatú szellemként visszajár élő kedveséhez, aztán megnyugszik a hazajáró lelke (biztos van valami titok is), és elenyészik lassan, mint a Ghostban vagy valami ilyesmi. Erre kiderül, hogy totál másról szól. Félreértem a jeleket, már megint.

Rájöttem, mit kívánnék, ha egyetlen kívánságom lehetne valami (széltoló) varázslótól. Azt szeretném, hogy soha többet ne legyen szükségem alvásra. Tudjak aludni, ha éppen ahhoz szottyan kedvem, de ne legyen muszáj. Évekig le sem hunynám a szemem, milyen klassz lenne már. Persze senki nem tudna róla, és lenne egy teljesen titkos életem, és kétszer annyit élnék, mint bárki más a világon, és mégis mindig, mindenre lenne időm, és elfelejthetném végre, mily undorító találmány is az ébresztőóra. Jaj de álmos vagyok.

Megtettem az első lépést: felszólítottam apámat, hogy szerezze be a világ legrészletesebb Izland-térképét. Aztán elkezdhetek tervezni és kuporgatni. Már megint.

Ah, elfelejtettem leróni bámulatomat (ha létezik ilyen tevékenység) a világ első normális és emberszámba vehető krisnásának. Az elém perdülő és bájmosollyal tarhálást kezdeményező fiatalemberrel kerek-perec közöltem, hogy a következő másfél hétre ötezer forintom van. Egy kicsit eltűnödött, majd beismerte: az bizony nem valami sok. Ezután szó nélkül hátralépett, és mosolyogva utamra engedett. Le vagyok nyűgözve. Meg sem próbálta elszedni tőlem az ötezernek legalább a felét.

Tegnap megtudtam, hogy az otthoni egerészek etetése nem sokban különbözik XIV. Lajos ébresztési szertartásától, már ami a résztvevők számát és a rítus bonyolultságát illeti. Először anyám vagy apám kihozza a macskakaját a kamrából. Az ajtóban Frankenstein kutyája csatlakozik hozzá, aki éberen vigyáz rá, nehogy lemaradjon egy macskaetetésről. Miután az étel igazságos elosztásra került a két tálkában, és a kisasszonyok táplálkozni kezdtek, Frankenstein kutyája vigyázba állva felügyeli őket az egyik oldalon, apám és anyám meg szintén vigyázba állva felügyeli Frankenstein kutyáját a másik oldalon. Az étkezés végeztével az eb engedélyt kap a maradékok elfogyasztására, majd mindenki távozik. Egyesek de ráérnek.

Rettenetes éjszaka volt. A Dívamacska ragaszkodni látszik a mostanában kialakult szokásához, miszerint kettőkor kinyávogja magát, négykor meg bekéredzkedik. Én azonban ennek véget szándékozom vetni. Két álló órán át üvöltött, de én nem engedtem. Ha beledöglök is a kialvatlanságba, akkor is én győzök.

Rettentő kíváncsisággal várom az éjszakát. Három hónapja kábé először alszom majd anélkül, hogy kétóránként felkelnék valami kurva játszós-szaladgálós macskazörejre vagy be-akarok-jönni, ki-akarok-menni, éhes-vagyok-nem-bírom-ki-reggelig, esetleg egyedül-vagyok-hol-van-anyu típusú nyávogásra. Kaland az élet. (Nem kizárt persze, hogy a gyászoló Dívamacska jajveszékelése ma éjjelre is nyújt némi szórakozást. Nem is a saját gyerekei voltak, mégis itt ordít az ablakban.)

Jelzem, kényszer hatása alatt cselekszem, mikor megszegem a hallgatási fogadalmam (kihasználva félig illuminált állapotomat, egy aljas egyén ígéretet csikart ki belőlem). Tehát: mindenki szavazzon a Három a magyarra, hogy a büdös malac nyerhessen még egy kibaszott ketyerét. Ugyanitt két kismacska elvihető.

Amíg nem megy el a két maradék macska, bezár a blog. Pedig ezernyi mondanivalóm lenne.

Most értem haza Öcsivel. Százszor láttam már narkózisból ébredező macskát, de utálom nézni, ahogy kétségbeesetten igyekszik megállni a lábán, közben dől-borul. A Dívamacska felcsapott kedvesnővérnek, feszt az Öcsi nyomában jár, és aggódó kifejezés ül a pofáján. A gyerekek meg vannak szeppenve. Kész családi dráma meg feszültség, ki is nyitok még egy sört.