marsbéli krónikák

Öcsi ki van készülve, miután egész nap be volt zárva, és enni sem kapott. Húsz perc múlva megyünk a kés alá. Mármint ő, én addig sört iszom két utcával odébb. De csak mert aggódom.

A Babylon Circus meg olyan volt, hogy kirontott a színpadra tíz szakadt csavargó, és csaptak egy fergeteges mulatságot. Szerelmes is lettem. Ki tudna ellenállni egy legalább húsz éve folyamatosan hordott, kétcsíkos piros medzsában és hozzáillő századeleji öltönymellényben viháncoló francia kis törpének?

Ah, a legfontosabbat kifelejtettem: dagadt vagyok.

Mindennek tetejébe nevetséges és szánalmas módon éjszakáról ékjszakára alulmaradok három öklömnyi állattal szemben a saját kispárnám birtoklásáért vívott harcban. Hogyan lökdösnek vajon odébb? De már legalább nem pisilnek le, és azért az is valami.

Minél idősebb leszek, annál inkább félreértem az embereket, és annál félreérthetőbb jeleket adok. Kénytelen-kelletlen megállapítom, hogy szopóágban vagyok, és egyre jobban elintézem magamnak, hogy ott is maradjak. Ott basztam el, mikor elkezdtem nem vállani többet kockázatot. Régen bátor voltam, sőt vakmerő. Most már minden arról szól, hogy ne szerezzek sérülést. Így hát tök sértetlenül fogok lassan becsavarodni. Azt hiszem, megyek, és felkapcsolom a villanyt.

Tegnap éjjel megint lepisilte a paplant az egyik rohadék. Azonnali hatállyal letiltottam minden kibaszott állatot az ágyamról, forever. Az éjszaka hátralevő részét az új szabályok demonstrálásával és bevésésével töltöttem. Ennek eredményeként én megtanultam nyúl mód aludni, hogy azonnal tudjak torolni, ha egy négylábú felmerészkedik a tiltott területre, a négylábúak pedig vették az új helyzetet, azaz felugrottak, megtorpanás nélkül végigszáguldottak rajtam, és mire reagálni tudtam volna, már le is ugrottak a túloldalon. Mire virradt, a hajnali fényben már a gúnyos mosolyukat is láttam, mikor visszapillantottak a válluk felett.

Én a lelkemt kiteszem, hogy meleg otthont nyújtsak és szerető gazdákat találjak. Erre mit csinál valamelyik kis senkiházi? Éjjel, míg én gyanútlanul alszom, rápisil a paplanomra. Ami alatt fekszem. Egyeseknek nem lehet a kedvére tenni.

A mai napra is megvolt az izgalom. A Dívamacska szörnyű jajveszékelésére lettem figyelmes, és mikor kirontottam a gangra, akciójelenet fogadott: Öcsi szürke gyermeke a kívülről a korlátra akasztott szárítón, pontosabban az egyik törölköző végén lógott kétségbeesetten nyávogva, egy manccsal kapaszkodott, alatta egy emelet mélység. Rögtön hasravetettem magam, és utána nyúltam, de nem értem el, és elfogyott az ereje is, végül lezuhant. (Tiszta Cliffhanger volt, komolyan, sőt, inkább az Ace Venturás változat, mikor a mosómedve nyúl felfelé a kis mancsával, Ace meg lefelé, de kiscsúszik a kezéből a mancs, és a medve szörnyű sikoly kíséretében lezuhan.) Szegény ott feküdt a kövön, kapkodta a levegőt. Az előbb viszont már dorombolt is.

Az ingyenmacskán megtekinthetők Öcsi gyermekei. Az átlagnál hosszabb szőrű, ezért rendkívül csinos állatokról van szó, kéretik mindenki, segíjjen gazdát találni. Terjesszétek az igét. Sipirc.

Vajon hol siklik ki úgy egy fiatal lány élete, hogy Tarkan-rajongók élére áll és klubot alapít? Hogy szervezést, energiát, pénzt nem kímélve eléri, hogy klubbéli rajongótársaival együtt találkozhasson türkis kedvencével, és az izgatottságtól elakad a szava? Mit érezhetett? Mivel tölthetik idejüket a klubban? Tarkant hallgatnak és Tarkanról beszélgetnek? Nagy közös maszturbálások a Bravo magazin körül? Csupa rejtély az élet körülöttünk.