marsbéli krónikák

Az imént kaptam egy pár kasztanyettát spanyolból, és máris le lettem torkolva, hogy ne zörögjek, pedig csak kedveskedni akartam a kollektívának egy kis zenével. Meg vagyok sértődve.

Alaposan megszemléltem a minap az Underworld - Evolution plakátját. Hát nem tudom, minek vagy kinek az evolúciójáról lehet benne szó, de közelebbről szemügyre véve a plakát jobb oldalán szereplő lényt, meg kell hogy állapítsam, nekem nem tűnik egy evolúciós hipertérugrásnak az orrszerkezete. A nagyméretű, gyakorlatilag felfelé nyitott orrnyílás kifejezett hátránynak tűnik, valószínűleg egy kisebb eső is gyorsan megtölti vízzel, és akkor a mindenféle repülő rovarok és a por elleni védekezés képtelenségét nem is említettük. Lehet persze, hogy csukható az orra, mert ez egy vízi vámpír vagy ork vagy mi a tosz, de akkor miért nem a feje tetején van?

Ismételten megerősítést nyert számomra, hogy az Európai Unió halálra van ítélve, és ezt meg is érdemli. Az a szervezet, mely kizárólag negyven soros mondatokon keresztül képes az elvárásait és az igényeit kommunikálni, az fulladjon bele a bürokratáiba, és dobják le a padlóla. Dulván.

Szülessenek már meg a nyavalyások, essünk már túl rajta. Meg kíváncsi is vagyok.

Hah, hétvégén repülök ernyővel.

A Dívamacska lázasan tevékenykedik. Tegnap rajtakaptam, amint egy dobozban turkál, ami szerintem is remek szülőszoba lenne, ezért gyorsan kipakoltam belőle, raktam bele törölközőt is, és kényelmesre igazítottam a doboz tetején keresztbefektetett másik dobozt, hogy beférjen a nyíláson a nagy hasával, de sajnálatos módon az a hülye állat elbambult, és Öcsi beköltözött a dobozba, mielőtt a leendő anya terepszemlét tarthatott volna. Aggodalommal tölt el viszont, hogy bemászott egy olyan polcra is a könyvek mögé, ahol kizárólag méregdrága művészeti albumokat meg bőrbe kötött értékeseket tartok. Széjjelverem, ha odaellik.

Dühítenek az emberek, mert ostobák, rosszindulatúak, és holtbiztosak a hülyeségeikben.

Há-há. Lebukott a ribanca. Rajtakaptam egy sikertelen polcraugrási kísérleten. Még egy kávéscsészébe is belelépett, ahogy visszaesett. Ha szerencsém van, az utolsó két hétben már egyáltalán nem fog mozogni.

Csak kövéredik és nő, de az istennek nem lassul.

Azt a ravaszságot eszeltem ki, hogy mindenhol a lakásban, ahol nem szeretném, hogy a Dívamacska szüljön, előre elkészített, kibélelt kis ellőkosarakat helyezek ki. A macskák gyűlölik, ha meg akarják nekik mondani, mit, hol és hogyan kellene csinálniuk. Mint fajának nem tipikus képviselője (a macskáknál megszokott egónál ötvenszer nagyobb van neki), a Dívamacska előbb szüli meg a kölykeit a plafonon, mint az én kényelmes és szeretettel készített kis kosárkáimban. Tuti terv.