marsbéli krónikák

Durvul a kiképzés a vakoknál. A Vakoda kertjében álló utazásgyakorlatozó villamos köré lövészárkokat ástak, melyek jelenleg tele vannak vízzel, és elszórva barikádokat mímelő macskakőhalmokkal tették számukra izgalmassá a terepet. Hogyan jussunk el forradalom vagy világvége idején is biztonságban a Bosnyákra.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Dívamacska nem hazudtolja meg önmagát, miszerint intelligens, művelt állat, mert egyre biztosabb vagyok benne, hogy az egyik könyvespolcon, a könyvek mögött fog szülni. Mindig bemászik oda, és hallom, ahogy rendezkedik, meg rugdossa a könyveket, hogy kicsit nagyobb legyen a hely. Azért egy törölközőt be fogok tenni, ne legyen már minden véres meg magzatvizes-mázos, fúj.

Öcsém vidéki munkásvárosban járván lekéste az utolsó vonatot, de természetesen nem esett kétségbe. Besétált az állomásfőnökségre, közölte, hogy ő bányász (ami igaz, és arrafele még van respektje az ilyennek), lekéste az utolsó vonatot, és különben is jó haverja ikszipszilon (tényleges telekszomszéd), aki maga is mozdonyvezető volt, tehát a neve ismerősen csengett, és legyenek szívesek megoldani, hogy ő ma éjjel hazajusson. És lőn. Az éjszaka közepén megállítottak neki egy tehervonatot (ami szigorúan tilos), öcsém pedig a masiniszta mellett könyökölve (szintén szigorúan tilos) tette meg a hazautat. Életrevalóságból jeles.

Csak még azt szeretném mondani, hogy a kibaszott cipőgyártók milyen ötlettől vezérelve beszéltek össze (mert ez frankón összeesküvés, az ziher), hogy idén tavasszal minden lányos cipő a friss gyermekszar különböző árnyalataiban kell hogy játsszon? Ha többféle színből választhatnék, vennék cipőt, így viszont akkor sem fogok, ha tíz forintért adják. Hol van ebben a bolt?

Az meg milyen dolog már, hogy elzarándokolok a moziba, hogy szép férfit lássak, erre az egész filmben végig maszk van rajta, napszemüveg meg kapucni. Egyszerre. Kösz, élet.

Ebédnél a kajaosztó fiú megjegyezte, hogy diétázom-e. Nem tudtam, mi az égőbb, bevallani vagy letagadni. Én mindenesetre simán letagadtam, és holmi tavaszi méregtelenítésről makogtam valamit magyarázatképpen, hogy miért nem oldalast eszek pacallal, ahogy szoktam. Nem tartom ugyanis összeegyeztethetőnek a fogyókúrát az imidzsemmel, viszont szeretnék leadni három-négy kilót, de anélkül, hogy ezt fennen hangoztatnom kéne vagy akár csak be kellene vallanom.

A Dívamacska mind kövérebb, de sajnos még nem annyira ormótlan és nehéz, hogy ne tudna felkapaszkodni a harmadik polcra, és lelopni onnan az olvadni kitett májat.

Arra azért kíváncsi lennék (és ki is fogom deríteni, az kurvaélet), hogy az állítólagos barátaim mégis miket meséltek rólam annak az embernek, aki nagyon megdöbbent, mikor élőben meglátott, mert mint bevallotta, odáig azt hitte, hogy én egy rastás hajú faszi vagyok. Na, szép.

Nem hinném, hogy péntekig szeretném elhagyni a lakást. Mármint este, szórakozás céljából (mert dolgozni sajna muszáj, amíg nem találok egy gazdag jóképűt, aki eltart és azt is eltűri, hogy nem tartom a pofám cserébe és nem engedelmeskedem). Hányok az emberektől, egyszerűen besokalltam. Alig voltam egyedül mostanában, és ez megviselt.

Nem látom a jövendő kismacskákért tolongó tömegeket. Gyerünk, koszosok, itt a soha vissza nem térő alkalom (úgy megműttetem a cédáját, mint a pinty).