marsbéli krónikák

Tegnap a Dívamacskán felfedeztem egy gyanúsan domborodó hasat. És rengeteget zabál. Ó, istenem.

Borzasztóan remélem, hogy a nem házasságban, nem gerlepár módjára élő szerencsétlenkedő egyedülállók szinglihordáit nem állítja sortűz vagy kényszeroltár elé a hatalom, így védve tőlünk istent, hazát, családot. Egyébként hogy lehet egy fülbevalót nyakban hordani? És legfőképpen: miért tenne ilyet bárki is?

A budifestést és a kisebb faljavításokat leszámítva kész a kecó. Ma este belekezdek a romeltakarításba, plusz hétvégén érkezik sok bútor, és számos köbméter könyvet és növényt is meg kell mozgatnom, ezért sok energiára lesz szükségem. Mindezt okosan felmérve választottam ma ebédet: körömpörkölt krumplival, plusz egy nagy adag sztrapacska. Most ugyan egy kicsit rosszul vagyok, de energiának nem leszek híján.

Kész a fürdőszobám. Úgy néz ki, mint a csernobili betonszarkofág belülről, baromira tetszik, nagy szerencse, hogy sikerült a betonra megdöbbentően emlékeztető csempét szereznem. Úgyis szétdől a lakás a színektől, kell egy kis nyugalom a szemnek. Az ajtó meg egyébként is rikítós sárga lesz belülről.

Ha hinni lehet a híreknek, nem sokkal ezelőtt befejeződött a múlt hét péntekre ígért munka a budiban. Rohamléptekkel haladunk a cél felé.

Tom Cruise meg hiába sértődik meg mindenen, és hiába tiltatja be a South Parkot, akkor is csak 120 centi marad. Ez a szomorú igazság, Tom.

És egyébként kibővült a lakásfelújítási projekt, mert már a konyha és az előszoba burkolását is kiharcolták apámék, amibe végül kegyeskedtem beleegyezni, ami nagy megkönnyebbüléssel töltötte el szegény anyámat, aki bevallotta, hogy már teljesen belebetegedett abba, hogy a konyha nem lesz kiburkolva, és marad a ronda linóleum. Miért aggasztotta ez annyira, igazán nem értem. Nem ő lakik ott.

Leleményes a mi népünk! - rikoltotta apám a telefonba, mikor felhívott, hogy elújságolja egy fantasztikus problémamegoldás történetét. Az egész azzal kezdődött, hogy egy boltban szemrebbenés nélkül rám sóztak egy olyan mosdókagylót, melyhez nem lehet megfelelő méretű valamilyen szerelvényt kapni. Miután szakember sógorral felszerelkezve visszamentünk alkatrészért, csak a vállukat vonogatták, hogy próbáljunk máshol venni, mert nekik van ugyan olyan különleges méretű izéjük, de az egy másik típusú mosdóhoz tartozik, külön nem adnak el belőle. Nyilván sehol nem lehetett kapni ilyet, egy hozzáértő szerint az egyetlen esély, hogy esztergáltatunk egyet, mert minden mosdóhoz ugyanaz a kurva szabványméret van, leszámítva persze az enyémet. Na persze, majd esztergáltatok. Sógor régivágású szakember, rögtön kitalálta a megoldást: meg kell vesztegetni a bolt raktárosát, hogy egy kisebb összegért bocsásson rendelkezésünkre egyet a másik mosdóhoz tartozó szerelvények közül. Így hát ma reggel apám, prof. dr. XY egyetemi tanár és sógora vesztegetési céllal bevonultak a boltba. Ahol nem volt bent a raktáros. Pillanatokon belül megszületett a B terv: apám holmi kérdezősködéssel (bizonyára remekül alakította a semmi gyakorlati dologhoz nem értő értelmiségi szerepét, amiben nagy segítségére lehetett a szakáll, a szemüveg és az egzaltált arckifejezés) elterelte az eladók figyelmét, míg sógor belopakodott a megfelelő kiállítóboxba, az ott lévő mosdóból kiszerelte a nekünk kellő alkatrészt, cserébe pedig ott hagyta a rosszat. Amit szintén ők sóztak ránk. Ezt hívják igazságszolgáltatásnak. Büszke vagyok a családomra, de mindig megdöbbent, hogy mennyire tudják élvezni az ilyen helyzeteket. Mind börtönben végezzük egyszer, mert persze az alma nem esik messze a fájától.

A fürdőszoba és a vécé felújításában részt vevő lakások száma háromra emelkedett. Mint kiderült, a budi fala nem azért nedvesedik, mert nincs szigetelve a cső, hanem mert konkrétan szivárog. És nem is igazán nálam, hanem az alattam lakónál, akinél már totál szét volt ázva a fal, de az idióta barom nem szólt volna a gengsztergondnoknak, hogy gáz van, csak gubbasztott a rothadó lakásban és kussolt. Jelenlegi állás szerint a fél strangban csöveket kell cserélni, óriási, mit ne mondjak, és még örülhetek, hogy nem a felújítás után két héttel adta meg magát totál a csőrendszer. Most rettegve várom a telefont, hogy nagyobb a baj mint gondolták, hamarosan érkeznek a dózerek meg az a láncgolyós-lengetős autó, szaladjak már haza, ha látni akarom a lakásfelújítás végkifejletét.

És persze rettenetesen pocsék a kedvem is.