marsbéli krónikák

A nagy lelkesedésben sikerült kicsit túlszervezni a párizsi hosszú hétvégét, ami végül nyolc napos lesz, bár azt hiszem, nem fog gondot okozni az idő elütése.

Tegnap éjjel, míg félig öntudatlanul, a padlón kuporogva egy törölközővel próbáltam menteni a menthetőt, mert Öcsi addig szerencsétlenkedett a párnámon és a fejemen, míg le nem csúszott, és rá nem borított egy tele pohár vizet a telefonomra meg a padlóra, azon méláztam, vajon mennyit fogok tudni aludni, ha a kismacskák már járni fognak, és eredendően kíváncsi természetüknek engedelmeskedve napi 24 órán át igyekeznek felfedezni a világot? És vajon érdemes-e lakásfelújításra költeni egy ilyen természeti csapás elvonulta (gazdák találása és a rohadt dögök lepasszolása) előtt? Remélem, legalább tíz kis féreg születik. Az azért lenne jó, mert legalább három mindig ébren lesz. A Dívamacskát megint nem láttam egy napja.

A macska vemhessége 57-70 nap.

Az okos és humánus olasz bíró, aki felmentett egy barmot a nemi erőszak vádja alól arra hivatkozva, hogy a 14 éves áldozatnak az nem lehetett akkora trauma, mert már nem volt szűz, valószínűleg nem haragudna meg és nem érezné traumának, ha néhány buzi kurvára megdugná és le is szopatná, mert feltételezem, hogy ő is szexelt már életében. Ez is az lenne, csak egy picit más, de az nem számít. Vagy egyenest ragasszunk számlálót a nők homlokára, és aki legalább százszor szexelt már életében, onnantól legyen szabad préda mindenki számára, mert úgyse érinti meg a dolog, mi az neki. Hímsoviniszta köcsög digó.

Megyek Párizsba, megyek Párizsba!

Tegnap felhívott az érdekes egér. Miután a múlt heti randi betegség miatt elmaradt, indítványozta a mai bepótlást. Kicsit elbizonytalanodtam, mert nem igazán emlékszem rá, hogy nézett ki, lehet, hogy fel sem ismerem. A Dívamacska megint nem aludt otthon, és tegnap este már egy másik kandúrral láttam, a ribancot.

A Dívamacska két éjjel nem aludt otthon.

Csempevásárlás céljából kibuszoztam a halál faszába, egy koszos, büdös gyártelepre, és kétségbeesetten kerestem a sötétben a rohadt bemutatótermet, persze teljesen eredménytelenül. Reggel felhívtam őket, és közöltem, hogy a honlapjukon lévő térkép alapján jártam el, de a Budafoki út 70. helyett a 189-ben kötöttem ki, a túloldalon meg egyáltalán nem is volt számozás. Igen, hangzott a válasz, a 189-cel szemben van a 70. Milyen érdekes, így én, de nekem akkor is csak egy szőnyegboltot sikerült találnom a pirossal jelzett helyen. Ó, igen, ez teljesen logikus (miért?), mondta az úr, mert nem pont a sarkon van, hanem vissza kell jönni harmincnyolc métert. Harmincnyolcat, kérdem én. Hát, lehet, hogy ötvenhetet, pontosított az egyébként igen kedves és jószándékú eladó. Nem egyszerű ebben az országban. Ma ismét nekifutok.

Családilag bele lettem kényszerítve egy fürdőszoba- és budifelújításba, mert anyám kiderítette, hogy a burkoló és vízvezetékekhez is értő sógor éppen ráér, és le is szervezte az egészet, nekem utólag szólt, mondván, majd ők kifizetik. Ezt nyilván nem hagyhattam, mondtam, én is beszállok. Rejtély, mi lesz Izlanddal, ha én csempére költök meg kismacskák táplálására, meg az ifjú anya vitaminjaira.

Szegény Öcsi meg nem érti, hogy mi van, tisztán látszik a pofáján az értetlenkedés.