marsbéli krónikák

Mondjuk arra kíváncsi vagyok, miként rendezzük le a főbérlővel azt az incidenst, amiről ő még nem is tud, miszerint sikerült egy szép kövér karcolást ejtenünk az állítólagosan félmilliós olasz tálalószekrényén, ami a valóságban csak egy furnérszar, még csak nem is fából van, ráadásul baromi ronda, használhatatlan és kurva nehéz is, igen, nem tudta, hogy primitív módon ellensúllyal működik, ami egy 30 kilós vasdarab formájában lóg a hátában, igen, az is leszakadt, de az öcsém megjavította, tőle tudom azt is, hogy ez egy tipikus olasz kontármunka, magát is jól átverték, na, szóval ezért kellett a tetejére fordítanunk, mert emelni nem tudtuk, csak tolni, és hát egy küszöbszeg sajnos meghúzta, minek vesz ilyen dolgokat sok pénzért, hát hülye maga?

Azért az nem lehet véletlen, hogy most, a vedlési szezon kellős közepén jön rá mind a két macska, hogy nem élet az élet, ha nem az ölemben, a vállamon, a ruháimon, a szekrényemben, a nyakamban, az arcomban tölti a nap nagy részét. Reggel egy macska eredetű szőrszálat találtam a szemgolyómon. Kezdem unni.

Este tárgyaltam a horoszpókkészítővel. Megadtam az adatokat, jövő héten megyek az eredményért. Nevetséges-e vagyok.

Tegnap este a Dívamacska modőjhangulatban volt, igazán nagyszerűen követte a fotós utasításait, félrefordult, belenézett, nem mozgott, igaz profi volt. Szóval most új háttérképem van: Dívamacska nagykockás, tarka pulóver előtt. Teljesen ártalmatlannak és szelídnek látszik a képen.

Ma reggel gigászok összecsapásának lehettem majdnem szemtanúja. A négy yorkshire terrier pont akkor fordult be a sarkon, mikor az ellenkező irányból ugyancsak befordult három pekingi palotakutya. A két gang egy darabig fixírozta a másikat, végigmérték egymást, "ahogy egyik profi a másikat", aztán sajnos nem történt semmi.

Elmegyek én már haza; az előbb három percen át bámultam a monitort és próbáltam rájönni, hogy mit jelenthet az a mondat, hogy a kockázat az élet fűrésze.

Veszedelmes dolog bizony a macskák orvosi célból történő altatása. Emlékszem, mikor Szvetozárt gyermekei születését követően ivartalaníttattuk, és a műtétet követően otthon ébredezett. Teljesen kábának és mozgásképtelennek tűnt, és mikor két perccel később a kosarára néztem, rémülten nem láttam ott. Sehol nem találtuk, ezért kikukkantottam az utcára, és szegény Szvetozárt kellett megpillantanom, amint ájultan hevert az úton. Odáig elment valahogy, aztán visszaaludt. El is üthették volna. Meszes Harcost pedig a műtéti területen kékre festették fertőtlenítés céljából (igen jól mutatott a fehér bundáján), de sajnos a lábai még nem bírták sokáig tartani ébredés után, így pár lépés után kénytelen volt hasra feküdni a fehér szőnyegen. Anyám is majdnem kénytelen volt hasra feküdni, mikor meglátta.

Újabb teszteredmény: "Kíméletlen, egyenes ember...akit mások cinikusnak is tarthatnak." Ez speciel igaz. De szerintem nincsen ezzel semmi baj. Azért én sem vágok mindenki arcába mindent, amit gondolok. Nem őrültem meg, a kutya nem állna velem szóba egynél többször.

Folytatódjék hát sorozatunk életem legszebb bókjairól! A minap akadt kezembe egy levél, benne a szívhez szóló sorral: "...megbaszott engem magával ez a tetves élet." Tény, de nem én tehetek róla.

Van a nappaliban egy rejtélyes alkotmány, egy téglából (!) rakott virágtartó vályú, melynek tetején ocsmány padlószőnyeg fut körbe. A Dívamacska tegnap ezzel a virágtartóval bonyolódott szörnyű küzdelembe: ráugrott, átölelte a falát, és minden karmával belekapaszkodva próbálta letépni a felső téglasort. Az volt a legfélelmesetebb, hogy volt egy-két olyan másodperc, mikor úgy nézett ki, hogy sikerül neki. Azt hiszem, ha tényleg megcsinálja, életem hátralévő részében csak magázni mertem volna.