marsbéli krónikák

Egyébként: Voltpasi hétvégén elcuccol a gazdájától. Mégiscsak nagyon rövid volt az a póráz. Örülök, hogy megjött az esze.

Hú, de rossz ez, mintha elevenen nyúznának.

Megint csak le a kalappal az óvónők előtt. Harminc kiscsoportos óvódás tömegközlekedtetéséhez képest kommandósnak lenni és holmi terroristákat leszerelni smafu.

Ja. A krokodilosok meg bekaphatják.

Egyre jobb ez a nap...jó hírek, szép idő, laza fröccsök.

Na akkor, kicsit fényezném magam. Teszteredmény: "kivételesen magas szellemi teljesítőképességre utaló eredmény..., ilyen iq-val szinte kötelező fontos feladatokat vállalni..., kiváló lényeglátás, gyors megértés, könnyű tanulékonyság..., legalább 130-as iq." Ha tudnák, hogy alig tudok fejben összeadni két kétjegyű számot...

És csókokat nyom a számra. És az orrom alá fingik, a hálátlan dög.

Addig üvöltött, míg fek nem vettem azölembe. Most itt hentereg a karomban, dagasz t, iszonyú erővel dorombol, szórja  a vedlő szőrét szanaszét, időnként szörnyű hangon  kl,mmmmmmmmmmmmmmmm a fülembe ordít, egyszerűen jól érzi magát. Szertem ezt a kis szarzsákot. Ezt is együtt írtuk, szerintem látszik is.

"És a sarokba szorított, kis, prémes állatokkal az a gond, hogy - csak nagy ritkán - az egyikük mongúz."

És szóba került tegnap éjjel a sövényes hátas. Évek óta nem ugrottam, mióta egyszer oly ügyesen sikerült elrugaszkodni, hogy a sövényt nem is érintve repültem át a túloldalra, ahol akkorát koppant a fejem valami keményen - gyanítom, betonon - hogy percekig csak feküdtem. A természet bosszút állt. Akkor nem kaptam agyrázkódást, bezzeg mikor a kutyám lefejelt, napokig hányingerrel küszködve, szédelelegve vergődtem, és mikor szégyenkezve elmeséltem az orvosnál, hogy mi történt, egyszerűen és rosszindulatúan kinevettek, még a kartonomra is ráírták, mi történt, gondolom a kollégák jókedvre derítése meg ilyenek miatt, a humor összekovácsolja a kollektívát, értem én. Persze mindez az őszi szünetben történt. Az őszi szünet legelső napjának reggelén, mikor kiléptem az ajtón, és lehajoltam Frankenstein kutyájához, hogy üdvözöljem. Sajnos, ő is nagyon szeret engem - ő az egyetlen lény, akiért nem szégyellek leplezetlenül rajongani, és megölelgetni bárki előtt, és külön hangon beszélek vele, na de ő meg is érdemli, kisköcsögök -, így felugrott, én hajoltam, és neki sokkal, de sokkal keményebb feje van, mint nekem. Mit ne mondjak, megroggyant a térdem. De szerencsére a szünet utolsó napjára elmúlt. Micsoda időzítés.