marsbéli krónikák

Reggel eszembe jutott, mikor még az egyetem alatt, egy otthon töltött hétvégén, az akkori pasim - mellesleg az egyetlen, akit anyám nagyon szeretett - kinyitotta a szemét vasárnap reggel, végiggondolta a hajnali részeg és lármás hazaérkezést, valamint az ezt követő, szintén lármás (csak máshogyan) fürdőszobai jelenetet, mely a szobában folytatódott - ugyancsak lármásan -, majd összegzésképpen a fejére húzta a paplant, és onnan kiabálta kifelé, hogy soha többet nem hagyja el a szobámat, mert nem mer az apám szeme elé kerülni. He-he.

Tarááám! Csapó kettő (Három? Négy?): Szabad ember vagyok! Szabad ember vagyok!

Egyetelen, egyetlen percre tettem le a - kedves ismerős által egyébként kigúnyolt - szép lila szaténtáskámat az ágyra, és az a Kibaszott Dög (na vajon ki?) szétkarmolta, meg hatalmas lyukakat harapott bele. Mire visszaértem a szobába, már el is hagyta a terepet, csak szegény szétcincált ridikül hevert árván a földön.

A gesztenyék egyébként úgy kerültek hozzánk, hogy lakótársam a kis patkányainak (már iskolás patkánykákkal dolgozik) akart belőlük játékokat vagy mit csinálni. Aztán persze ebből se lett semmi, így a Dívamacska széthordta a készletet. Fut az egész ház.

Nagyon fáj a bal szárnyam, kurvára elfeküdtem.

A vadgesztenye mondjuk nem az a kifejezetten finom vagy laktató túlélőcsomag egy macskaféle állatnak, de ha mi túl akarjuk élni, az a jó, ha őt jól tartjuk, több lesz rajta a hús. Sajnálom cicus, de ez egy ilyen kemény világ. Mikor a terminátorok talpa alatt emberi koponyák fognak kettéroppanni, ne várd, hogy pont a gazdád kímélje meg az életed.

És felfedeztem, hogy a Dívamacska nagy rakás gesztenyét halmozott fel a bejárati ajtó mögött. Vajon háborús időkre készül?

Azért igazándiból örülök ám, hogy megint van kivel zsörtölni. És reggelizett is.

Szimuláns dög. És én még friss májat akartam neki venni a Pinczi hentesnél.

Ha nem gyógyul meg a Dívamacska, lelövöm a szarkákat.