marsbéli krónikák

Gyertek csak vissza, nyavalyások, még nem fejeztem be!

És még valami: mindenki bekaphatja. Volt szerencsém.

Gyűlölöm ezt a kajálás utáni óriáskígyó-depressziót. Szar kedvem van, nincs kanalam semmihez és dagadt is vagyok. Meg pénztelen. Nincs egy rongyom. Nincs pasim. Nincs lakásom, csak a kilátástalannak tűnő küzdelem, hogy egyszer lesz. A macskám folyamatosan kiesik az ablakból, a kutyámat mindig műtik, és folyton félni kell, hogy mikor találok rajta megint egy csomót. A munkámban per pillanat annyi örömet találok, mint a szarlapátolásban. Értelmet még annyit se. Bizonytalan az egzisztenciám. Nem tudok magamnak dolgokat kiharcolni, csak nézem, ahogy mindenki törtet. Sosem lesz rendes állásom. Sosem fogok nyerni a kurva lottón. Két hónapja nem mozgok. Egyre csak dagadtabb leszek. Kurva meleg van. Sosem lesz gyerekem. Ha mégis, félresikerül. És dagadt is vagyok. Meg gyáva. Általában vizet prédikálok és bort iszom. Kifelejtettem valamit? Ó, igen. Nagy bánatom, hogy sosem lehetek űrhajós vagy csillagász. Túl buta vagyok mindkettőhöz, a testi erőnlétemet pedig nem is minősíteném. Most, hogy mindezt újraolvastam, egész jó kedvem lett. Ki is megyek cigizni, és megiszom a századik kávémat, az űrhajókról már úgyis lecsúsztam.

Ma újabb szakaszba lép tudományos kísérletem, melyet egy kínai gyártmányú, úgynevezett "vízre megnövő állat"-tal végzek. A vízre megnövő állat - esetünkben egy műanyag hal - amennyiben vízzel teli küblibe helyezik, kb. egy nap alatt a többszörösére dagad. Kicsit csalódott voltam emiatt, mert látványos és gyors növekedésre számítottam, bár még ez is gyorsabb volt, mint a használati utasításon megadott 72 óra, amit persze a vásárlás és a lelkesedés pillanataiban nem olvastam el. Az írás szerint, ha megnövés után ismét száraz körülmények közé helyezzük, visszaállnak az eredeti méretek. Ez azért lesz különösen érdekes, mert a háta már kilóg a vízből, kicsit mintha zsugorodott is volna, tehát hipotézisem szerint eltérő ütemű zanzásodással számolhatunk az elkövetkező napokban. Izgi, mi?

Szegény Dívamacska ma reggeltől 2:1-re vezet az ablakkiesési versenyben. Most jobban megütötte magát, tiszta véres volt a szája, és valami hihetetlen nekikeseredettséggel panaszkodott, mikor teátrális hősnőként, lobogó köntösben megérkeztem, hogy erős karomba kapva megmentsem. Még az utca népe is megállt, hogy vigasztalják a nyavalyást.

A főnökasszony gyanút fogott, és megkérdezte, hogy de ugye azt nem tartom elsődleges szempontnak a lakásvásárlásnál, hogy a macskák kényelmesen és biztonságos üzemmódban tudjanak spacírozni a párkányon vagy akárhol? Bevallottam, hogy de. Esélyeim a nullával egyenlők.

Tegnap éjjel a Dívamacska a szájába vette, és a szoba közepére vitte az egyik, nem is olyan könnyű papucsomat. Nem értem.

Elég. Kiszállok. Még csak három lakást néztem meg, abból kettőnek a tulajdonosa elmebeteg volt, akik úgy gondolták, hogy mind a galéria, mind pedig a konyhaként és előszobaként funkcionáló, kettő négyzetméteres izé külön szobaként hirdethető. Lejártam a kurva lábom idióták miatt. AKINEK EGYSZOBÁS LAKÁSA VAN, NE REKLÁMOZZA KÉTSZOBÁSKÉNT!

És a mai napon, 18 óra nullakor kezdetét veszi az elmebeteg hajkurászás, melynek célja egy kellemes és kellemes áron megvásarolható lakás. Előre rosszul vagyok. Szerintem az elsőt megveszem.

Jut eszembe: holnap horrofodrászat.