A családok megsegítésének, a nők munkaerőpiacra való könnyebb visszatérésének céljából pártunk és kormányunk nagy lépéseket tett: GYED extra, további adókedvezmények a munkáltatónak a kisgyerekes anyák után stb. Akár tapsolhatnánk is, és sokan biztosan tapsolnak is, de szerintem nem én vagyok az egyetlen, akiben dühöng a feminista az intézkedések hallatán. Mert mi történik valójában? Ismét betonba öntjük az öröknek tűnő törvényt: a gyerek a nő dolga. Pont. Vitának helye nincs.
Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a nők gyerekvállalási kedvét jobban meglendítené, ha a gyerek nem egy örök stigmát jelentene a homlokukon: megbízhatatlan munkaerő. Mert hiába a több pénz, meg a mehetsz vissza dolgozni gyed mellett is, ha továbbra is íratlan szabály, hogy anya rohan a gyerekért a bölcsibe négyre, hogy ő marad otthon e hónapban már másodjára, mert a gyerek megint beteg, és jaj, itt szülői lesz, ott meg farsang, ne ötre tegyük már az értekezletet, légyszi. Csak a baj van velük. HR-esek tegyék a kezüket a szívükre: családi segítségnek tekintik egy női jelentkező esetében a gyerekek apját? Vagy megnyugtatóbb, ha vannak hadra fogható nagymamák? Ugye-ugye.
Nem értem, miért nem merült fel még gondolati szinten sem egy, a svédhez hasonló modell bevezetése. Miért nem lehet megosztani a szülők között a kisgyerekkel otthon maradást? Tényleg nem lehetne kidolgozni egy olyan rendszert, ahol mindkét szülőnek azonosak - nem csak a szavak szintjén, de törvényileg is - a kötelességei és a lehetőségei a gyereknevelés terén? Mert ha valami, ez valószínűleg tényleg lendítene a gyerekvállalási kedven. Nagyon sok nő úgy kezd bele a dologba, hogy több gyereket akar, aztán amikor rájönnek, hogy csak a szart, az összes kulimunkát, meg az elváráshalmazt kapják a nyakukba, megállnak egynél, és ráfogják az anyagiakra.Pedig ha mindkét nem azonos módon venné ki a részét a melóból, a munkaadó szemében nem lennének megbízhatóak és kevésbé megbízhatók. Nem lenne szükség egy csomó most bevezetett dologra.
Pofáznak csak arról, hogy segítsük a nőket visszatérni a munka világába, de azért a híradó gondosan csak olyan anyukát mutat be illusztrációként, aki bár tehetné, köszöni, nem él a lehetőséggel, inkább otthon marad hároméves koráig a kis Marcikával, mert az neki a legjobb. Az, hogy Marcikát az apukája csak hétvégenként látja, mert folyton dolgozik, kit érdekel. A lényeg, hogy az anyja mellett a helye.
És a legelkeserítőbb az egészben, hogy ha valaki felvetette volna a maradjanak otthon az apák is megoldást, Magyar Anyák tömegei tiltakoztak volna ellene. Pedig a jövőbeni apa-gyerek kapcsolatnak is nagyon jó alapja lenne pár együtt töltött hónap, vagy egy év.* Mert ne mondja nekem senki, hogy az a jó rendszer, ahol a gyerek ezerszer több időt tölt az egyik szülővel, mint a másikkal.
Ez, ami nálunk megy, nem családmodell. Itt nem családok vannak. Hanem vannak az anyák és a gyerekeik, meg vannak a férfiak. Übergáz. Az elefántok, azok élnek így.
*Az már csak hab lenne a tortán, hogy amelyik férfi átesne egy ilyen életszakaszon, annak a szájából soha a büdös életben nem hallaná többé senki az otthon ül a gyerekkel kezdetű szólamot.
