marsbéli krónikák

Megvolt a lagzi. Életemben először sírtam a templomban, kicsit talán rontja a romantikus hatást, hogy a röhögéstől. A pap - aki tökkopasz volt és hitlerbajuszt viselt - egy órán keresztül beszélt, minden erőnket összeszedtük, hogy próbáljunk összefüggéseket találni az ifjú pár és a Cézár ellen lázadó katonák, a biciklitúrák és a pályaorientációs tanácsadás között, de nem sikerült. A fönököm szintén nyüszítő hangokat adott ki mellettem, megjegyzései csak rontottak a helyzeten, mindketten zsebkendőbe temettük az arcunkat, iszonyúan küzdöttem, hogy ne robbanjon ki belőlem a röhögés, és lehajtott fejjel is láttuk, hogy más padokban is jól szórakozik a nép. A buli pazar volt, persze jól elkéstünk, mert a mi autónk - három nő - egy másik lakodalmas menethez csatlakozott, és csak a megérkezéskor tűnt fel, hogy itt fekete a menyasszony, nekünk viszont vörös kell. Aztán még el is tévedtünk, a koccintásról lekéstünk. De legalább jót táncoltam, istennek hála marcik nem voltak.