Vagy megkarmol, vagy megnyal, vagy elkapsz valamit. De biztosan árt neked.
Nálunk az oviban van például egy macska. Nem az ovié, szemben lakik, de annyira társaságkedvelő állat, hogy folyton az ovi előtt vagy az udvarán lebzsel, és szabályosan leszólítja a népeket egy kis simogatásra. A bundája csillog-villog, van nyakörve és kifejezetten kis termetű állat, egy szóval, messziről ordít róla, hogy nem egy betegségektől szenvedő kóbor jószág, és nem is a cakkozott fülű, félszemű, bivalyméretű, kisebb kutyákat keresztben lenyelő vad kandúrok sorát gyarapítja. És mégis, szinte minden alkalommal van legalább egy anyuka*, aki gyakorlatilag a gondolattól is pánikba esik, hogy a gyereke megsimogatja ezt a macskát**, és már messziről ordít neki, hogy nehogy hozzáányúúúlj! Rángatja el a kölykét, aki barátkozna az állattal, fúj, megkarmol, koszos leszel, elkapsz valamit! Meneküljünk!
Én nagyon sajnálom ezeket a gyerekeket. Az állatok hihetetlenül sokat tudnak nyújtani, és ezek a szülők azt ültetik el a gyerekük fejében, hogy az állat egy potenciális veszélyforrás, egy rosszindulatú, mindig ártani készülő gonosz, aki a legjobb esetben is valami halálos kórral fertőzi meg a hozzáérőket. (Pedig lenne rá egy nagyobb összegem, hogy az emberek sokkal többet ártanak egymásnak, és sokkal több betegséggel fertőzik meg egymást, mint az állatok.) Ott vannak például a sógornőmék, akiknél négyből három gyerek fóbiásan retteg a kutyáktól, a negyedik csak azért nem, mert még túl kicsi hozzá, de szerintem max egy év, és eltanulja ő is. Teszik mindezt úgy, hogy soha egyiket sem harapta meg kutya, szerintem életükben hozzá sem értek egyhez sem. De egész életükben azt szívták magukba, hogy az állat egy felesleges, koszoló, veszélyes izé és az anyjuk jó sokszor el is szokta mondani a fülük hallatára, hogy hát igen, sajnos, az ő gyerMekei (brrr!) rettegnek a kutyáktól... Hát nem csoda. Én meg kurvára kezdem már unni, hogy egy kész tortúra beengedni őket a házba, hogy képtelenség megrendezni egy családi összejövetelt a kertben, mert a gyerekeik hisztériás rohamot kapnak, ha a Szetter tíz méternél közelebb kerül hozzájuk. A Szetter! A világ legszelídebb kutyája! Hát én előbb harapok meg bárkit, mint az a kutya. Kinek jó ez, most komolyan?
Nem kell szeretni az állatokat, nem kötelező tartani egyet sem. De úgy beállítani őket, mint veszedelmes szörnyeket, az egész egyszerűen szemétség a gyerekkel szemben. Nem csupán megfosztja annak a lehetőségétől, hogy megismerje az állatokat, és maga dönthesse el, érdeklik-e őt, de teljesen felesleges problémákat kreál - a környezet számára is - és alaptalan félelmeket ültet el benne. Erősen gondolkozom rajta, hogy elmegyek a falig, és többé nem leszek hajlandó megkötni a Szettert, aztán meglátjuk, mi lesz.
* Nem szeretnék hímsovinisztának tűnni, de az állattól pánikolást én még csak nőktől láttam.
** Igen, vannak allergiás gyerekek. De egy olyan gyanúm is van, hogy az a kisebbség.