marsbéli krónikák

Ma reggel, míg Öcsivel az ágyban fetrengtünk - természetesen ahelyett, hogy szilárd elhatározásomnak megfelelően felkeltem volna másfél órával korábban, hogy haladjak a munkával - azon vihorásztam, hogy mekkora jelenet a Kidobósban, mikor a vékony, lenyalt hajú hülyegyerek megtudja, hogy van egy kalóz a csapatban.

Ha ezt a hetet túlélem anélkül, hogy makogó idiótává váljak, beállok vasembernek. Úgy értem, szellemi vasembernek, mert olyan isten nincs, hogy én biciklizni kezdjek valami trópusi hegyen felfelé. Úszás és futás között. Van elég bajom enélkül is.

Azt tervezem, hogy egyszer bemegyek a budiba, de csak meglapulok a zárt ajtó mögött. Türelmesen kivárom, míg az a barom picsa megjelenik. Szokása, hogy tájfunként feltépi a külső ajtót, kopogtatás nélkül nagyot ránt a belsőn, majd észlelve a bezárt ajtó jelentette ellenállást, harsányan beordít, hogy foglalt-e. Ez már önmagában jelzésértékű az iq-járól, de nem éri be ennyivel, hanem ajtón keresztül ráüvölt a váratlan attaktól a budira dermedt szerencsétlenre (rám), hogy mennyi ideig lesz bent ("Hosszú vagy rövid?" Mindig így kérdez. Mindig. Lehet, hogy nem is ismer több szót). Miután kicsikarta áldozatából az intim vallomást, jól bebaszva maga mögött a külső ajtót, távozik. De legközelebb nagyon-nagyon meg fog lepődni. Amint elhangzik az ominózus kérdés, feltépem a budiajtót, irgalmatlanul leverek két kurva nagy pofont, kilököm a mosdóból, majd ugyanazzal a lendülettel visszazárkózom, és rém elégedetten fogok vigyorogni. Tapló barom.

Öcsi péntek éjjel hazaszökött. Valószínűleg úszva és gyalog tette meg az utat, mert másfél órán át abuzáltam egy fésűvel, mire súlyos sérülések árán (félreértések elkerülése végett: ő nem sérült meg) ki tudtam fésülni a farkából a sárcsimbókokat és a leveleket. Ahogy belépett az ajtón, rögtön elhatároztam, hogy soha többet nem vagyok hajlandó fél centisnél hosszabb szőrű állattal egy lakásban élni. Pláne nem olyannal, aki kisajátítja magának az ágyneműmet.

Az idő csak fogy, és én még mindig itt kényszerülök rostokolni...

Visszautasítom a gyanúsítgatást, miszerint megettem volna Öcsit.

Elrabolták Öcsit! Csak egy cetlit találtam az ajtóba dugva, hogy az állatot Izlandra hurcolták, személyesen átvehető a Vatnajökull mellett egy kis faluban. Istenem, most mihez kezdjek, nincs pénzem visszaszerezni hű állatomat...

A fantáziátlan többi diagnoszták szerint terhes vagyok. Bah.

Eddig egy diagnoszta jelentkezett. Szerinte alien.

Na jó, hajlandó vagyok nem fürdőruhában, csak bugyiban pózolni az izlandi patakban. Ez az utolsó ajánlatom.