marsbéli krónikák

Miként az megjósolható volt, az életminőségem meredeken zuhan, amióta lezártam a menyétajtót. A Dívamacska azóta gyakorlatilag ki sem dugta az orrát a lakásból. Ha kinyitom előtte az ajtót, hogy menjen ki egy kicsit játszani, csak gyanakodva néz, és nem moccan. Mindez nem érdekelne, mert egy hülye hisztis picsa, de az éjszakai műsorok kezdenek rohadtul kifárasztani. Nem elég, hogy hetek óta minden éjjel felébredek, hogy csak egy jó másfél órás szorongásos roham után tudjak ismét elaludni (Ez az év sem sikerült valami jól, és a vége az eddigieknél is szarabbnak ígérkezik. Mindenestre mindig csodálattal tölt el, ahogy az agy reflektál a dolgokra, és sajnos nem lehet átbaszni.), amint nagy nehezen visszaalszom, ez a rothadék elkezd dúlni a konyhában. Nekivadult földimalacként ás az alomban, tépi a karmaival az almoszsákot, megpróbálja felszedni a járólapot, miközben felborítja az összes macskatálat, majd tárgyakat lökdös le az asztalról. Végül, önmagától teljesen pánikba esve, ámokfutásba kezd: be a szobába, ki a szobából, majd elölről az egész. Aztán mikor reggel kialvatlanul és nyűgösen kikecmergek az ágyból (a Dívamacska ekkor persze jóízűen alszik a meleg konvektoron, de legközelebb le fogom lökni), és ajtót nyitok Öcsinek, aki a szemrehányás élő szobraként kuporog a lábtörlőn, és rám se nézve beront reggelizni, akkor mindig elgondolkozom, hogy mindkettőt kivágom tavaszig a gangra, és egy gonddal kevesebb.

Bele-belenéztem tegnap az Amerikai psychóba, és meg kellett hogy állapítsam, pontosan ugyanolyan dögunalom, mint a könyv. Viszont ma sokkal izgalmasabbat láttam a Nationalen, mégpedig a városokban élő jávorszarvasokról, akik bizony pont olyanok, mint a macskák, nevezetesen az egész világot a sajátjuknak tekintik. Belemennek a medencékbe, lelegelik az árvácskákat, megszülnek a hátsó kertben és egy gyanútlan lakosnak szabályos közelharcot kellett vívnia egy jávorszarvassal, aki mindenáron be akart menni a házba, amikor a nő ki akart jönni, és a szerencsétlen asszony minden erejével tolta kifelé a szarvas busa fejét az ajtóból, na, az vicces volt. Szerintem én élvezném, ha jávorszarvas járna a hátsó kertben, vagy csak lenn a parkban az ablak alatt.

Az új bundának már neve is van: Butters. Mementójául a feledhetetlen South Park-epizódnak, mikor is a medvejelmezbe öltözött Butterst meg akarja venni Paris Hilton házikedvencnek. A fejemre húzott csuklyával remekül tudom már utánozni, amikor Butters medvecuccban és lehajtott fejjel elsomfordál szenet bányászni, és közben azt mantrázza, hogy én egy csúnya, rossz mackó vagyok, egy nagyon rossz mackó.

Ah, és vettem egy bundát: hatalmas nagy, hosszú, szürke, tartozik hozzá egy nagy kapucni, frankón úgy festek benne, mint Sir Hopkins a Szenvedélyek viharában azon jelenetében, amikor félig bénán előkapja a flintát a medveszőr bundája alól, csak az én bundám műszőr. Bazi meleg viszont, ami jól fog jönni, amikor az éhségtől haldoklom a hideg és sötét lakásban, mert legalább fázni nem fogok, hiába kapcsolták ki az áramot és a gázt, és hiába nem ettem két hete (mert nekem bundát kellett vennem a legnagyobb csóróságom közepette, ugye).

Attól függően, hogy mennyire józanul érek ma haza, ma vagy holnap lesz a gyászos napja annak, hogy lezárom a menyétajtót tavaszig (gecire hideg jön már be rajta ugyanis), és ezzel legalább négy hónapra önként vetem alá magam a két rothadék ki akarok menni, be akarok jönni, jaj nem, mégis inkább ki akarok menni típusú ámokfutásának, melynek jelentős részét éjszaka bonyolítják. Valahogy úgy lehetnek ők ezzel, mint Tom Sawyer a csalitosban lapulva, amikor rádöbben, hogy most nem mozdulhat meg semmiképpen, mert akkor lebukik, és rövidesen már tizenhét különböző helyen viszketett a teste, csak mert tudta, hogy most nem vakarhatja meg.

Olvasom, hogy madárpókot találtak egy játszótéren. Úgy tűnik, valaki végre komolyan vette Homer Simpsont ("Hiszem, hogy a gyerekeké a jövő. Meg kell állítanunk őket!").

Ó, jaj, ma vissza kell mennem a pokoli toronyba. Előre rettegek. És még a szuperszerszámfegyverem sincs nálam. Mekkora balfasz vagyok.

Hallom, hogy eltűnt a címem. Nos, a Penélope Cruz külsejét pocskondiázó leveleket ide lehet küldeni: ha-nocri@freemail.hu

Valaki árulja már el, mitől szép mindenki szerint Penélope Cruz? Vagy csak nekem tűnik fel, hogy az orra belelóg a szájába?

Tegnap megállapítottuk, hogy ha gyerekkori traumák kerülnek szóba, valaki biztosan perceken belül benyögi a cicanadrág szót.