marsbéli krónikák

Már régen szóvá akartam tenni, és most szóvá is teszem, mert ilyen kötözködős napom van, hogy nem győzök azon csodálkozni, mikor időről időre belefutok itt-ott a neten olyan hülyékbe, akik a Kegyetlen játékok című förtelmet nemhogy nézhető, de egyenesen jó filmnek tartják. Én tudom, hogy ízlések és pofonok, de mindennek van egy határa. Ennyit akartam mondani. Öcsiből meg kiszedtem az árcédulát, juszt is.

Öcsi magára ragasztott egy árcédulát, büszkén hirdetve, hogy 259 Ft. Felajánlottam neki, hogy leveszem róla, merthogy elég hülyén fest, de ezt visszautasította, majd távozott az éjszakába. Végül is, mindenki úgy csinosítja magát, ahogy akarja. Remélem, csíkszemöldököt meg hínáros tetkót azért nem csináltat.

Az elméletem, miszerint egy pocsék év csak szarul érhet véget, bebizonyosodni látszik. Minden egyre rosszabbul megy, ami némi elégedettséggel tölt el, egyrészt mert lám, igazam van, másrészt mert mindez érezhetően csökkenti az ember étvágyát, ezért nem esik nehezemre betartani a karácsony előtti kisböjtöt, konkrétan nem akarok enni, ami nálam a komoly válság jele. Ennek a konstatálása furcsa mód némi vidámsággal tölt el. Ilyenkor szokott ugyanis előbb-utóbb az történni, hogy egyszer csak elkezdek nem foglalkozni szabályokkal, udvariassággal, elvárással és legfőképpen imidzzsel, nyilvános jeleneteket rendezek, férfiakat molesztálok nyíltan, belevetem magam a piálásba, a következmény szó törlődik az agyamból, és rövid időre tökéletesen megvalósítom az élj a mának jelmondatot. Olyan, mint egy mániás fázis, de mégsem az. Csak egy levezetés, aminek óhatatlanul meg kell történnie néha a magamfajta belülről agyonkontrollált, túlanalizáló és mindent elnyomó emberekkel, különben jön a konyhakésfelkapás a K. Sándorné ablaka alatt álló, műanyaglappal fedett nagyméretű kerti asztalról. Hamarosan kezdődik a buli, érzem.

 

Anyám: És mit vegyek még neked karácsonyra?

Én: Nem tudom, anya, amit gondolsz.

Anyám: De mit szeretnél?

Én: Hát, mondjuk egy ilyen biszbaszos izét.

Anyám: Jó, megveszem a biszbaszos izét, de milyen meglepetést szeretnél?

Én: Anya, miért tőlem kérded, ha meglepetésnek szánod?

Anyám: Mert nem tudom, mit szeretnél.

Én: Mondom, jó lesz a biszbaszos izé.

Anyám: De az nem meglepetés. Mit szeretnél meglepetésnek?

Én: Ha mondok még valamit, az mennyivel lesz meglepetésebb, mint a biszbaszos izé?

Anyám: Jó, jó, de nem tudom, mit szeretnél meglepetésnek...

 

Arghhhhhhh.

 

"Péntek éjszaka nagyon rosszul aludt, és szörnyű álma volt. Álmában göndör szőrű és sima, csupasz húsú fiatal disznó volt. Malactársaival együtt hatalmas, rozsdás falú, tölcsér formájú alagútban haladt előre. A vízáramlat, amely elragadta őket, nem volt túlságosan erős, ezért úszás közben néha még a lábait is le tudta tenni, azután egy erősebb hullám érkezett, és néhány méterrel megint odébb sodorta őt. Néha felfedezte társai fehérlő húsát, amikor egyiküket-másikukat durván beszippantotta az örvény. Vergődtek a homályban és a csöndben, amit csak néha tört meg a csikorgó hang, ahogy a patájuk a cső falához ért. Ő lassan sodródott lefelé az áramlattal, a folyosó végéről tompa gépi zajok érkeztek hozzá. Lassan ráébredt, hogy az áramlat hatalmas, éles lapátkerekű turbinák felé sodorja őket."

 

Csupasz húsú fiatal disznó vagyok. Come, armageddon.

 

A Dívamacskából megint kibújt a baltás gyilkos, és miután kicsomagolta a pulton felejtett csokimikulást, kíméletlenül lerágta a fejét. Most gyötör a lelkiismeret, mert tudhattam volna, hogy ez lesz, nem először végez ki így mikulásokat. És általában csak a fejüket eszi meg.

Vége lehetne már ennek az évnek. Pocsékul kezdődött, és minden bizonnyal szarul ér véget. Legalábbis az eddigi tendenciát elemezve semmi okom sincs azt gondolni, hogy nem így lesz. Csak esnék már túl rajta.

Ma megpróbáltam ajándékba DVD-t venni. Ez azért fontos, mert ajándék lévén eredeti bolti árut akartam, böcsülettel kifizetni érte a pénzt, nem lelopni holmi internetről, de ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyesmivel próbálkoztam, az nyolc. Ennek két oka van. Az egyik, hogy ez a város egy távoli bolygó egy kibaszott kultúrposvány, az. Még az Odeonban is enyhén szólva siralmas a megvásárolható DVD-k listája, és akkor még finoman fogalmaztam. Nyilván vannak sötét, eldugott kis boltocskák tébolyult tekintetű elvetélt filmrendezőkkel a pult mögött, ahol kizárólag éjjel az utcára merészkedő szociófób filmbuzik és kinyúlt pulóveres rövidlátó bölcsészek vásárolnak, akik titkon 1953-as észak-koreai filmeket gyűjtenek, de én ezeket a boltokat sajnos nem ismerem, és amúgy sem észak-koreai filmet akartam venni. Meg félek is az ilyen emberektől. Használtboltban meg nem veszek ajándékot.

A másik ok a sajátságos magyar kalmármentalitás, ami nekem nem és nem fér a fejembe. Mikor a negyedik filmre mondta ezer négyzetméternyi DVD-vel a háta mögött az eladó kiscsaj, hogy elfogyott, kezdtem elveszíteni a türelmem, ami azért nagy szó, hogy kezdtem, mert a boltba már úgy érkeztem, hogy reszkettem a visszafojtott agressziótól, sőt, úgy is ébredtem. Szívesen megkérdeztem volna, hogy ha volt, de elfogyott, mi az apjuk faszáért nem rendelnek után? Miért olyan elterjedt ebben az országban, hogy megvárják, amíg valamiből az utolsó darab is elfogy, türelemmel kivárnak tíz darab érdeklődőt, akiket elhajtanak azzal, hogy elfogyott, majd nagy duzzogva megfontolás tárgyává teszik az ismételt beszerzését egy olyan árucikknek, amire pedig bizonyítottan lenne kereslet. Közben biztos sóhajtoznak is, hogy már megint mekkorra kiadás, ezt nem lehet bírni, szörnyű! Normális helyeken ez úgy megy, hogy jé, ebből már csak öt darab maradt, nosza, hozassunk még. Mert normális helyeken már rájöttek, hogy ha valahonnan másodjára távozik a vevő üres kézzel, az többet be nem teszi oda a lábát. De akkor legalább lehet sipákolni a kevés bevétel miatt, márpedig a magyar kalmármentalitásnak ez is szerves része.

Egy utcán taxit váró nőnek beszólni, tizedmagaddal a hátad mögött, parasztság. Felháborodni azon, hogy a nő veszi a bátorságot, és visszaszól, még nagyobb parasztság. Mindennek tetejébe leribancozni őt ezért, még ennél is nagyobb parasztság. Mikor ő cserébe közli, hogy ribanc a te kurva anyád, gondolkodj el azon, joggal akadsz-e ki, kisköcsög. És mikor egy haverod megáll bocsánatot kérni a te nevedben, te meg hátraszólsz, hogy nehogy már bocsánatot kérj a ribanctól: hát baszd meg a kurva anyádat. Te kis faszkalap. Remélem, életed végéig ötcentis pöccsel fogsz élni. Mert megérdemled.

Él ebben az országban egy generáció, amely tagjainak Antall József neve hallatán az első gondolatuk az, hogy az ő halála miatt szakították félbe a Kacsameséket.