marsbéli krónikák

Mikor tegnap éjjel gyanútlanul áthelyezkedtem az ágyban, hogy kényelmesebben bámulhassam az Alien 3-at, ami a legtutibb, döbbenten kellett konstatálnom, hogy titokban 700 darab apró termetű szárnyas jószág feküdt be mellém a lepedőre, holott nekik a plafonon lett volna a helyük, a fényforrás közelében. Aztán felnéztem, és láttam, hogy valószínűleg azért költöztek le, mert a 20 négyzetméternyi mennyezet minden zuga foglalt volt, egy taxonómus elsírta volna magát e fajbőség láttán. Hát én is majdnem elsírtam magam, bár más okból. Én remekül megvagyok mindenféle állatok sokaságával, de azért vannak határok. Be fogok szerezni néhány gekkót, és feltelepítem őket a plafonra. Remélem, nem surrognak hangosan vadászat közben, vagy nem cuppannak a tapadókorongok a lábukon, vagy ilyesmi, mert akkor mennek a levesbe.

Még egy Thaiföldön pedofília vádjával letartóztatott rendőrfőnök hiányzik az akikre büszkék vagyunk tablóról, aztán szét lehet zavarni a komplett testületet, mert van az az atomokra szaggatott renomé, amit egymillió píáros sem fog tudni helyreállítani.

Most pedig kinyitom a borsodit, és leülök dolgozni, hogy két hét múlva alázatosan és hálásan átnyújthassak a banknak százhuszat, amiért kezelik a kölcsönömet. Hogy mi a jó kurva anyjukat csinálnak ezért a pénzért, azt nem tudom, de én ezt egyébként is lopásnak hívom, annak az oka meg nem érdekel. Asszem, anarchista leszek.

Álltam a pénztárnál, és számba vettem a kosaram tartalmát: negyed kiló kenyér, egy doboz macskakaja, egy doboz borsodi. Ennél pontosabb képet semmi sem rajzolhatna a helyzetemről, állapítottam meg: csóró, egyedülálló, harmincas nő, macskákkal. Egy lúzer vagyok, mindenki láthassa, gondoltam, és kikapirgáltam a 398 forintos vételárat a koszos, zebramintás bukszámból.

Pont tegnap ment a South Parkból az a rész, amikor Maxi atya rádöbben, hogy ő az egyetlen pap a katolikus egyházban, aki nem molesztál kisfiúkat. Mikor felháborodottan közli a többi pappal, hogy de az isten szerelmére, nekünk segítenünk kell az embereket, nem bántanunk őket!, akkor két másodperc néma csend után az összes pap elkezd röhögni. Csak el ne jusson Benedekig ez a rész, mert lesz kiátkozás meg kénköves pokol.

Ez amúgy az erőszakolós rendőrökről jutott eszembe.

Azon gondokodom, hogy az a japán köcsög, aki otthagyta az inkubátorban a hároméves gyerekét, vajon hogyan tuszmákolta be oda csórikámat, mert egy hároméves ugyan nem nagy, de egy inkubátor sem annyira. Különben is, micsoda dolog ez már? És hogy attól félnek, majd a szülők rákapnak arra, hogy nagyobbacska - megunt - gyerekeiket kitegyék? Én gecire nem erőltetném a szaporodást a japán kormányzat helyében, buzdítsák inkább arra a népet, hogy vegyenek fejenként még egy hellokittis tamagocsit, az különben is jobban elfér a másfél négyzetméteres lakásokban.

Tegnap meghökkentő dolgot láttam. Először csak arra figyeltem fel, hogy ott megy egy nő meg egy kislány, és a nő milyen vicces, katicabogaras bőröndöt húz maga után, olyan kihúzhatós fogantyúsat, ami tehát nyuggertalicskaként is funkcionál, nahát, mondom, nem szégyelli magát, felnőtt ember létére ilyen bőrönddel jár. Aztán jobban megnéztem, és rá kellett döbbennem, hogy igen, ez nem bőrönd, ez bazd meg, iskolatáska. A bőröndgyártók meglátták a piaci rést: a szerencsétlen kölyköknek már olyan nehéz táskát kell hurcolniuk, hogy a bőröndkészítési metódust nyugodtan lehet alkalmazni az iskolatáska-gyártásban is. Szóhoz sem jutok.

Tegnap a Helyszínelőkben egy újságos leszúrt egy bringás futárt, mert kilett a töke vele, hogy feszt elsodorják. Úgy látszik, ott is ilyen faragatlanok az emberek, mindegy, mi van a seggük alatt, mennek körösztül tökön-paszulyon. Szóval csak óvatosan, kisköcsögök.

A nyolcavanas évek az írott történelem leggázosabb évtizede volt, egyedüli nagy előnyeként azt tudja felmutatni, hogy akkor még lehetett dohányozni az űrhajókon.

Öcsiről sokáig azt hittem, igazi vidéki kemény köcsög, de nem, igazi hisztis picsa. Amikor minden ok nélkül sivalkodva szaladgál a lakásban, és a szar sem elég büdös neki, és semmivel sem lehet a kedvére tenni, csak lebegteti maga körül a nagy szőreit szaladtában, és nyávog, nyávog és nyávog azon a cérnahangján, egyszerűen agyon tudnám csapni. A minap egy ilyen műsor kellős közepén feltéptem az ajtót, és felajánlottam, hogy takarodjon kifelé a kurva anyjába. A szomszédasszony a gangon támasztotta éppen a korlátot, és e szavakkal fogadta a nyafogva kirohanó Öcsit: Na mi van, bárónő?