marsbéli krónikák

1. felvonás - Montag a CBA húsospultjánál álldogál, és vásárolni szeretne.

Montag: Szia, tíz darab csirkeszárnyat kérek.

Hentes: Nem szereted te azt.

Montag (meghökkenve): De igen, sőt imádom. Kérek tíz szárnyat.

Hentes: Hidd el, hogy nem szereted.

Montag (könnyen felpaprikázódik, ugye): Adj tíz darab szárnyat!

A hentes szó nélkül zacskóba rak tíz szárnyat, leméri, de mielőtt átnyújtaná a pult felett, meggondolja magát.

Hentes (fáradt hangon): Te nem tudsz olvasni a sorok között.

Montag: Ezt hogy érted?

Hentes: Szerinted mit jelent az, hogy "nem szereted te azt"? Azt jelenti, hogy nem szívesen adom ki neked.

Montag hallgat, megérti.

Montag: Na most már mindegy, elviszem.

Hentes: De nem kell elvinned. Mit adjak?

Montag: Jó, akkor kérek mondjuk négy combot.

Hentes (pakolja a combokat): Te amúgy a vörös alatt mi vagy? Szőke?

Montag elveszi a combokat, és megalázottan elkullog.

 

2. felvonás - Montag szomorúan válogat a retkek között, hogy milyen ostoba is ő. Váratlanul odalép a hentes.

Hentes: De ugye nem haragszol?

Montag (megvidámodva): Nem, dehogy, sőt köszi.

Montag jobbra el, közben megállapítja, hogy megvan annak az előnye, ha az ember olyan boltba jár, ahol rajta kívül csak csúnya kínai öregasszonyok meg tizenöt évesen már elhízott némberek vásárolnak.  

Azon gondolkodom, hogyan adagolom be a családomnak, hogy kizárólag orosz férfihoz vagyok hajlandó feleségül menni.

Továbbgondoltam én ezt a szopás = rák és halál dolgot, mert nem hagy nyugodni, tekintve hogy rég túlléptem az egy életre kirendelt öt faszt, meg hát iszok is és cigizek, túl sok a kockázat na, és arra a felfedezésre jutottam, hogy három lehetőség van: vagy az amerikaiaknál divatos maradjon mindenki szűz a házasságig szekta pénzelte az "eredményt", vagy egy gyógyszergyár, vagy a katolikus egyház. Ennek a három csoportnak meg azt se hiszem el, amit kérdeznek, mert vagy kibaszott pénzéhesnek, vagy szimplán hülyének tartom őket, vagy mindkettő, szóval meg vagyok nyugodva. 

Most olvasom, hogy a szopástól torokrákot fogok kapni jól. Tököm tele van az ilyen kísérletekkel meg vizsgálatokkal, mintha direkt az lenne a cél, hogy jól elvegyük az emberek kedvét mindentől. Lassan eljutunk oda, hogy nem lesz egyetlen olyan cselekedet, ami - jó esetben az ellenkezője is - ne okozna rákot. Még azt is mondták, hogy szopjanak a nők gumiban, mint a kurvák. Bravó, komolyan. Remélem, a tudós urak csajai lesznek az elsők, akik megfogadják ezt a remek tanácsot, és konokul be is tartják.

Szerintem még egy hét, és asszonyos kontyot tudok rittyenteni a tarkómra. Vereset, naná.

Rájöttem a római hadsereg nagyságának és sikerének titkára: a számrendszerük. A világon még egy ilyen kretén számrendszert soha senki ki nem talált. Mintha szándékosan törekedtek volna rá, hogy a mezei összeadás és kivonás is a kínszenvedés kategóriába essen, és fejben ne is nagyon legyen művelhető, a szorzás és az osztás meg segédeszköz nélkül konkrétan kivitelezhetetlen legyen. Szóval szerintem a rómaiak kétségbeesésükben tömegestül álltak katonának, és töltötték harcolással és hódítással az egész életüket, csak ne kelljen könyvelni vagy a pult mögött kínlódni a visszajáróval.

Ma láthattam, miként csinál a rendszer bizonytalan, megfélemlített bábokat az emberekből. Egy negyvenes ürge későn vette észre, hogy felszállt egy ellenőr a hetesre. Mikor konstatálta, milyen veszély fenyegeti, halálfélelemtől és adrenalintól hajtva felpattant, és ahogy volt, öltönyben és aktatáskában, tiszta erőből nekiugrott a már éppen becsukódó ajtónak, és persze vissza is pattant róla. Az ember csak az állatos adókon lát ilyen erős késztetést a menekülésre, de az legalább érthető, ha egy oroszlán van az ember seggében. Sajnos csak két másodpercig nevethettem szegény pasin, azután az ellenőr közölte velem - miután megtagadtam a fizetést és az igazolványbemutatást is, tudnillik megvannak a magam elvei  a magyar tömegközlekedést illetően -, hogy ez a szolgáltatás nem ingyenes, és: "a békávénak fizetőképes utazókra van szüksége, nem magára". Bah.

Vasárnap kutyafutta a ligetben, ki is megyek négylábúakat abuzálni. Menjetek ti is, ráfér mindenki lelkére a kutyatársaság, ahogy elnézem.

A hajamról meg ne is beszéljünk, mert kész borzadály, belépett abba a fázisba, mikor már kezelhetetlenül hosszú, de legalább szarul néz ki, és hónapokig csak romolni fog az állapotom. Itt a nyár, mindenki vidám lesz és pasizni fog, csak rám fognak ujjal mutogatni, nevetve, ni hogy fut a világcsúfja.

Mert vannak ugye a kedvenc filmek, de ezek nem kedvencek, mert az egyik nem hasonlítható a másikhoz, mind más és más, mindet másért szeretem, mindet máskor nézem, sokszor, részeket újrázva, minden nap idézve belőlük. És van az az egy, amit mindig letagadok, mindig azt mondom, nekem nincs kedvenc filmem, pedig titokban van, csak annyira kedvenc, hogy tizenöt év alatt kétszer érkezett el az idő ahhoz, hogy megnézzem, mert annak feltételei vannak és körülményei, nem szabad hibázni, mert összetörik a varázsa, ki kell várni a tökéletes pillanatot, amikor le lehet emelni az ősrégi videokazettát a polcról, és elkezdeni nézni lassan, beleolvadni az örökre beivódott képekbe. Évek óta várom a következő tökéletes pillanatot. Pedig rettentő türelmetlen vagyok.