marsbéli krónikák

Voltpasi becsajozott. Ez, mondjuk, nem lenne meglepő, lévén nem képes egyedül lenni (akaratgyenge), de azt állítja, boldog. Felháborító. Az elhagyottaknak kutyakötelessége, hogy addig búsuljanak egyedül, amíg a másik fél újra meg nem családosodik. Félreértés ne essék, nem kívánom neki, hogy szenvedjen, csak irigykedek. És én, és én?

A macskáink sokkal többet sportolnak, amióta a Vendégmacska nálunk van, mert a folyamatos molesztálás elől futva menekülnek. Sajna, magánéletem sivársága folytán, valamint annak következtében, hogy egész hétvégén dolgoztam, semmi egyébről nem tudok beszámolni, mint a házi predátorok tevékenységéről. That's all, folks.

Esküszöm, elszorul a torkom a meghatottságtól, mikor reggelente nem kettő, hanem már három macska ront be a szobámba. A Vendégmacska áldott jó lélek. Nem szereti, mikor gyógyszerezem, de mikor egy pillanatnyi szünetet tartok a köptető fecskendő segítségével macskatorkon történő letuszkolásában, elkezd dorombolni. Mindig dorombol, akkor is, ha "bántják". Meg kell a szívnek szakadni. Szipp.

A Dívamacska csütörtök óta ugyanolyan arcot vág.

Elvittem tegnap a Vendégmacskát állatorvoshoz. Jó félórát vártunk, mert az a fajta szőrözős gazdi volt bent előttünk - kettő is -, amelyik Mucika hasmenéséről kiselőadást csikar ki a szerencsétlen dokiból, és a kibaszott aggódásával mindenkit a sírba visz - elsősorban saját háziállatát. A váróban sem volt jobb a helyzet, önmagát bűbájosnak és kedvesnek hívő középkorú hölgy molesztálta a szállítódobozban lapító Vendégmacskát: "Utyuli-putyuli, cica-mica, jaj de aranyos vagy, kicsi tündi-bündi". Anyád. Mikor végre bejutottunk, kiderült, hogy szegény Vendégmacska ezer kórságtól szenved, a bőrgombától a macskanátháig. Kapott egy óriási injekciót, de előtte hősiesen védekezett, és elsőre kirúgta a dokman kezéből a tűt. Voltpasira kurva ideges voltam, hogy idehozta a beteg macskáját a mieink közé. Megállapodtunk lakótársammal, hogy 3-4 hétig, amíg a kezelés tart (naponta kétszer gyógyszer, szemcsepp, köptető, gombakrém + infralámpázás és multivitamin) magunknál tartjuk a Vendégmacskát - ha eddig nem kaptunk el semmit, ezután sem fogunk. Mindenesetre Voltpasival közöltem, hogy (1) tetszik, nem tetszik, az állat marad, mert ő felelőtlen és megbízhatatlan; (2) ha bármelyik háziállat vagy mi elkaptunk valamit (amióta tudom, hogy gombás a macska, mindenem viszket), ő állja a cehet. Azt mondta: nyekk. De nem tiltakozott.

A vendégmacska tegnap igen messzire rúgta a pöttyöst. Úgy döntött - a megkérdezésem nélkül -, hogy a csodálatos, hatalmas vörös virágokat bontó büszkeségemen, a gyönyörűséges hibiszkuszbokromon fog megtanulni fára mászni. Nem is mondok többet.

Most telefonált hímnemű lakótársam, hogy megdöbbenésének adjon hangot, amiért azt kellett konstatálnia, hogy reggelre eggyel több macska lett a lakásban. Ó, igen, feleltem csevegő modorban, az a vendégmacska. Voltpasi hagyta itt, egy teljes hétvégére. A Dívamacska ki van borulva, felháborodott arccal mászkál le-föl, és minden barátkozási kísérletet visszautasít.

Ó, jaj, holnap színházba kell menni!

Reggel azért késtem el majdnem, mert valamelyik kis patkány beledugott a csizmámba egy műanyag kupakot, én pedig - mikor felhúztam a csizmát - annyira belenyomtam a lábbeli végébe a kupakot, hogy egyszerűen nem tudtam kiszedni. Ott anyáztam percekig. Egyébként is kész életveszély, hogy az egész lakást beterítik átlátszó, apró, de igen kemény tárgyakkal - halál, ha rájuk lépsz mezítláb.

Egyszerűen hisztériás rohamot kapok, ha valaki lusta leírni azt hogy "hogy", csak odabasz egy há betűt. Gondolattolulásos nyomoroncok.