marsbéli krónikák

Elvittem tegnap a Vendégmacskát állatorvoshoz. Jó félórát vártunk, mert az a fajta szőrözős gazdi volt bent előttünk - kettő is -, amelyik Mucika hasmenéséről kiselőadást csikar ki a szerencsétlen dokiból, és a kibaszott aggódásával mindenkit a sírba visz - elsősorban saját háziállatát. A váróban sem volt jobb a helyzet, önmagát bűbájosnak és kedvesnek hívő középkorú hölgy molesztálta a szállítódobozban lapító Vendégmacskát: "Utyuli-putyuli, cica-mica, jaj de aranyos vagy, kicsi tündi-bündi". Anyád. Mikor végre bejutottunk, kiderült, hogy szegény Vendégmacska ezer kórságtól szenved, a bőrgombától a macskanátháig. Kapott egy óriási injekciót, de előtte hősiesen védekezett, és elsőre kirúgta a dokman kezéből a tűt. Voltpasira kurva ideges voltam, hogy idehozta a beteg macskáját a mieink közé. Megállapodtunk lakótársammal, hogy 3-4 hétig, amíg a kezelés tart (naponta kétszer gyógyszer, szemcsepp, köptető, gombakrém + infralámpázás és multivitamin) magunknál tartjuk a Vendégmacskát - ha eddig nem kaptunk el semmit, ezután sem fogunk. Mindenesetre Voltpasival közöltem, hogy (1) tetszik, nem tetszik, az állat marad, mert ő felelőtlen és megbízhatatlan; (2) ha bármelyik háziállat vagy mi elkaptunk valamit (amióta tudom, hogy gombás a macska, mindenem viszket), ő állja a cehet. Azt mondta: nyekk. De nem tiltakozott.