marsbéli krónikák

Voltpasi egy nappal kutyája szörnyű halála előtt talált egy kismacskát, aki kissé Columbo (vagy hogy hívják) hadnagyra hajaz, mert a fél szemét mintha nem nagyon mozgatná. Nos, úgy néz ki, Columbo holnaptól egy hétig a vendégünk, mert gazdája elutazik. A két házi gengszter ki fog borulni. Remélem, nem verik meg nagyon, nem tűnik nagyon ügyes és bátor macseknak.

Hová lett az ajándék tizesem?!

Elmeséltem anyukámnak a lila szaténtáska tragikus történetét, mire adott egy tizest egy új táskára. Próbáltam elmagyarázni, hogy anno hétszáz forintot adtam a megboldogultért a turiban, erre a szokásos válasszal élve azt mondta: "Akkor vegyél végre egy rendes ruhát." Mivel rendes ruhát nemigen hordok - szülőanyám legnagyobb bánatára - akár pénzkereseti lehetőségnek is felfoghatnám a condraviselést, de sajnos ellenkezik az elveimmel. Meg anyám sem hülye.

Vasárnap pedig lelökték a tévét. Kezd megijeszteni ez a két állat. Egy tévét nem olyan könnyű ám megmozdítani - pláne nem két macskának. Két lánymacskának, ráadásul.

A macskák pénteken, amíg senki nem volt otthon, felmásztak a szekrény tetejére, ahol gyűlölt ellenségüket, a macskaszállító kosarat tartom, és olyan ügyesen lökték le a szerencsétlent, hogy letört az ajtaja. Senki ne akarjon meggyőzni, hogy nem előre megtervezett, minden részletében kidolgozott akcióról volt szó.

Szegény voltpasi szegény kutyája hétfőn felakasztotta magát a kerítésre. Ki akart szökni, fennakadt, és megfulladt. Borzasztó halál és rettenetes lelkiismeret-furdalás. Szegény voltpasi tegnap azon búsongott, hogy szerencsétlen állatnak ráadásul úgy kellett meghalnia, hogy sosem látott havat. Élvezte volna.

Azokat az embereket, akik egy hosszú kutyaéleten keresztül nem engedik a kutyájuknak, hogy más kutyákkal barátkozzanak, na azokat, fejbe kellene lőni. Legfőképpen az ostoba, beszűkült kretén agyuk miatt, amiatt, hogy azt hiszik, joguk van egy élőlényt elzárni a fajtársaitól, és mert vannak olyan beképzeltek, hogy szent meggyőződésük legyen, hogy saját nyomorult személyük elegendő társaság egy intelligens létforma képviselőjének. Ezek azok, akik visítva rángatják el apró ebüket a mi ebünktől, aki pedig csak játszami akar, durván káromkodva rivalnak ránk, hogy vigyük a francba a kutyánkat, mert felrúgják (na azt, nagyon, nagyon nem ajánlom, hogy akár csúnyán nézz rá). Egészen tegnap estig ezt gondoltam a  témáról. Eddig azt hittem, az ilyen hisztérikus nőszemélyek viselkedésének a hátterében tényleg a túlzott féltés áll, de tegnap este... tegnap este megvilágosodtam. Rájöttem, hogy egyszerűen csak nem akarják, hogy máskutyás legyen Fifike orra, mert akkor a gazdi elkaphatna valamit a többi koszos kutyától, mikor este Fifike az orális feladatait végzi anyu puncijában. Ha még egyszer rászól egy ilyen baszatlan pina a kutyámra, hogy távozzon a máltai pincsije közeléből, hangosan és részletesen fogom feltárni a teóriámat a viselkedése okáról.

Komolyan nem akartam elhinni, hogy van olyan, a huszas éveiben járó férfi, aki képes lefeküdni a húgytól tocsogó hideg sárba két toi-toi vécé közé, és fejét a mocskos, hideg betonra tenni azért, hogy lásson nőket kb. egyetlen tizedmásodpercre meztelenül. Egyszerűen nem hiszem el. És igazából nem az zavar, hogy egy vadidegen degenerált tanúja lehetett a bájaimnak (bár az is), hanem az az igazán rémisztő, hogy hosszú percekig azt hiszed, tökegyedül vagy, miközben valaki végig figyelt. Szörnyű érzés, még ha csak öltöztél meg pakoltál is. Teljesen ki vagyok akadva. Az isten szerelmére, nem egy hormonoktól túlfűtött kis tizenéves volt, hanem egy felnőtt ember, aki a mocsokban hentereg, hogy lásson két kóbor cicit. Viszont legalább rájöttem, hogy nem vagyok egy igazán agresszív típus. Tudnillik csak jóval később jutott eszembe, mi lett volna a legjobb reakció, mikor felfedeztem: úgy kellett volna bakanccsal fejberúgni, hogy ottmaradjon. De persze nem jutott eszembe, úgy kell nekem. És még köszönt is a köcsög, mielőtt elmenekült.

"Attól ez még béka marad."

Lassan kiürülök.