marsbéli krónikák

Istennek hála, a mai napot is a túl egyszerűen gondolkodó emberek színesítették meg. Kibaktattam az Árpád hídhoz a buszállomásra, ahol pillanatokon belül kiderült, hogy két kevéssé eszes tanár néni úgy gondolta, a tömegközlekedés, azon belül is a távolsági buszjáratok tökéletesen megfelelnek 80 alsó tagozatos problémamentes szállítására. Nagyon meglepődtek, hogy más emberek is utazni szeretnének ugyanazzal a busszal. A más emberek - köztük a kevéssé toleráns Montag - bazira beidegesedtek attól, hogy két barom hülyesége miatt nem férnek föl a buszra. A Volán a vállát vonogatta, nem tudnak pótbuszt adni (joggal szartak az egészre, ilyen esetekben tudnillik előre kéne nekik szólni). Mikor Montag halkan elmorzsolt durva szitokszavak közepette távozott, hogy felkapaszkodjon egy hévre (ami nem járt, csak félig, helyette pótló volt), még ment a műsor. Pozitívum viszont, hogy a hévpótlón utazott a világ egyik legszebb kutyája is.

Mennék már. Bugi van a lábamban.

Mélységesen sajnálom, hogy nem figyeltem meg tegnap tornán, melyik barom volt, aki az edzőcsaj szerintem nem komolynak szánt kérdésére, miszerint laza vagy durva órát tartsunk-e, minden laza óráért rimánkodó rokit túlordítva követelte, hogy durvát. Ezek után olyan embertelen kínzás vette kezdetét, hogy a felénél otthagytam az egészet. Három hete nem voltam, ugrálni pedig egyébként is gyűlölök, fáj tőle a fejem. Az ilyeneknek azt üzenem, hogy ez nem shaolin kung-fu, bakker, ha durván akarsz mozogni, nagyon szívesen benevezlek a Szahara ultramaratonra, van vagy sokszáz kilométer, megállni közben pedig nem nagyon szoktak. Még továbbmegyek a szívességtételben: ugyancsak örömmel lecsengetem helyetted az ilyen versenyeken szokásos temetési pénzt, csak ígértesd meg a szervezőkkel, hogy küldenek nekem egy fotót, amint oszló testedet félig betemette a homok. Idióta.

Reggel pont akkor tártam ki az ablakot, mikor a Dívamacska párducosnak szánt elegáns ugrással a párkányon akart teremni. Kurva nagyot koppant szegénynek a feje, és lezuhant a porba. Az ő hibája. Miért nem várja meg, amíg nyitva lesz az ablak? Azért kicsit lelkiismeret-furdalásom van.

És micsoda véletlenek vannak! Már lemondtam a kocka sörömről - amit minden ígéret ellenére nem kaptam meg múlt héten -, mikor tegnap este berúgják a szobám ajtaját, és voltpasi nyomakszik befelé egy kocka Staropramennel. Kicsit szerelmes lettem (kettő percre), főleg mikor megtudtam, hogy metróval hozta, nem autóval. Örültem neki, hogy még szeret, és sajnáltam, hogy én meg nem. Segített kitakarítani az akváriumot (ahol őszinte meglepetésemre három bébihalat fedeztem fel, bár kolléganőm szerint valószínűleg többen voltak, csak megették őket. Hihetetlen természeti drámák zajlanak az orrom előtt, én meg észre sem veszem.), bár ez inkább úgy nézett ki, hogy én a kád fölé hajolva súroltam, ő meg egy sörrel a kezében a budiról stírölte a seggemet. De nem baj. Ha hazamegyek, még mindig lesz egy megcsappant kockám. Ha kiürült, macskajátszótér lesz, a Dívamacska már tegnap este fixírozta, láttam.

Tunyulunk, bakker, tunyulunk. Tornázni nincs kedvem (három hete nem voltam), a szexet letiltotta a világügyelő - büntiben vagyok, csak nem tudom, miért -, nekem már csak a sör maradt. Mondjuk, a legfontosabb...

"A macska karcsú, fess állat, jóképű, kis tömpe orra szórakoztató pöcögtetésre igen alkalmas."

A mai fodrászati élményem sem maradt el a többitől. A csaj késett 40 percet, félig hisztérikus állapotban esett be az ajtón, kiderült - mivel minden ott tartózkodó számára jól hallhatóan közölte -, hogy a volt pasija el akarja vágni a torkát, meg ilyenek. Az idegállapota már eleve aggasztó volt (mégiscsak egy ollóval hadonász a torkom körül), de mikor bejött egy fickó, aki közölte, hogy a volt pasi kint várja a csajt, hogy "normálisan beszéljenek", erre a csajszi azt mondta, hogy kimegy, csak előbb befejezi a vendéget, azaz engem, kísértésbe estem, hogy kösz, majd máskor. Amíg vágta a hajam, olyasféle rémképekkel szórakoztattam magam, mint hogy beront az ex, nekiesik a nőnek, az olló pedig a szememben landol (a hétvégén láttam a Kill Bill 2-t, onnan az ihlet). Már láttam magam, amint Elle módjára, őrjöngve keresem a szemgolyómat. Elfele menet láttam a fickót, egy szoláriumozott kis seggfejt, aki idegesen tipródott a sarkon. Jól esett volna, ha közölhetem vele, hogy mennyire nyomorult, szánalmas és férfiatlan alaknak tartom a fajtáját, az ilyeneknél már csak az a rosszabb - férfiban, nőben vegyesen -, aki öngyilkossággal fenyegetőzik elhagyás esetén. Ideggyenge, semmirekellő banda.

Ó, yes, a Rebel Yell megy a rádióban. Én is akarok more! more! more!-ozni! Hová lett a szexuális életem?

Meg vagyok döbbenve. Az egyik lakótársamról, aki gyógy-pszicho-faszom-gyereklélekmentő pedagógus, és egy óvodában dolgozik, kiderült, hogy Tankcsapdát énekel a gyerekenek. Mikor rákérdeztünk, jó-e ez a kiskölköknek, elárulta, hogy a kevésbé gyerekeknek való részeket kifütyüli. Példát is mutatott. Ezek után elképzeltem a csoportját, ami integrált csoport, tehát teljesen ép gyerekek közé keverjünk fantáziánk vetítővásznán egy süket, egy félvak, valamint számos testileg,szellemileg enyhén visszamaradott gyerkőcöt, és képzeljük hozzá, amint ezt éneklik: "Most már az sem érdekel, ha ki vagyok rúgva, már eleget fütty, és most már be vagyok fütty..." Ismétlem: meg vagyok döbbenve.