marsbéli krónikák

"Szeretnék veled beszélni..." Ennek gyanúsan visszakéredzkedős, csak-a-farkamat-hadd-dugjam-be szaga van. Na jó, a farkát bedughatja, de aztán sipirc!

Most megyek, és körömpörköltet fogok falni. Igazából kedvem lenne berúgni (elkapott a gépszíj az elmúlt napokban), de holnap kutyaturné.

"Életem legszebb bókjai" harmadik rész: "Kurva jól nézel ki, amióta ilyen dagadt vagy!" Egyszerűen imádom a barátaimat. Abba is hagytam a fogyókúrát.

Igen, megtettem. Ordenáré veszekedést követően kiléptem az életéből mint dacos hősnő (igaz, ő meg úgy bebaszta mögöttem az ajtót, hogy csak nyekkent, de ez nem változtat azon, hogy én léptem le). Ez már majdnem egy hete volt, azóta ma voltam először dolgozni. Szombattól tegnapig országos turnén voltam, melynek során a következő dolgokat csináltam: ittam, ittam, ittam és természetesen ittam. Kedden már pasiztam is! Persze elbasztam, mert ahelyett, hogy értékeltem volna, hogy találkozom egy tényleg tetsző, normálisnak tűnő emberrel, jól berúgtam mellette és hazamentem. Már megbántam! Még egy esélyt! (Igen, a kedves olvasó eltalálta: nem adtam oda a telefonszámom, így csak reménykedhetek, hogy filmbéli hős módjára kinyomozza. Nyilván nem fogja. Egyrészt sikerült jól bemutatkozni, másrészt nem úgy viselkedtem, mint akit érdekel a folytatás. Ostoba picsa vagyok, bassza meg, most nagyon felidegesítettem magam). Most döbbentem rá rémülten, hogy itt a tavasz, nekem meg nincs szex az életemben. De a remény hal meg utoljára, bízom a napfény párkeresést és -találást serkentő hatásában. Összegezve: tudom, hogy jól döntöttem, már jó ideje egy döglött lovat próbáltam haladásra nógatni. Azért kíváncsi vagyok, meddig fog tartani ez a lelkesedés.

Szabad ember vagyok! Szabad ember vagyok!

Szétrobban a kurva fejem. Valami barom tegnap éjjel már megint teleitta.

Tegnap este megérkezett az akvárium. A halak külön, egy fedővel letakart piros lábasban érkeztek, erős volt a kísértés, hogy rögtön feltegyük őket forralni. A macskák persze rögtön kiszúrták, hogy valami számukra izgalmas (mi nem az nekik?) történik, nyilván végig láb alatt voltak, majd elhelyezkedtek az akvárium mellett, és először üvegen át próbáltak halászni. Később grizzli mód akarták kikapni a halakat a vízből, akiket abszolút hidegen hagyott a nyilvánvalóan ellenséges szándékú csapkodás (lehet, hogy sokkot kaptak a lábasban), de úgy tűnik, jobban utálják a vizet, mint amennyire halat akarnak fogni. Még mindig párkapcsolatban (ha-ha) élek, fogalmam sincs mi lesz velem. Az utóbbi időben nehezen jutok döntésre, amiben meg döntenék, nem hagynak vagy elzárják előlem az információt.

Pont ez hiányzott. Sikerült fél perc alatt összeveszni legjobb (gyakorlatilag egyedüli) barátnővel. Pocsék napom van.

Talán félreértésekre adhat okot tegnapi kiszólásom, miszerint sokszor kirúgtak már. Ez nem azért van, mert szar nő vagyok, szó sincs róla. Egyszerűen csak kevés olyan pasi van, akinél ne lennék önkéntelenül is dominánsabb, ezt pedig nehezen viselik, pedig nem törekszem a dominanciára, egyszerűen ők nem elég erősek. Ezenkívül nem rajongok a mindig együtt és soha egymás nélkül típusú kapcsolatokért, és tudtommal a férfiak sem, de úgy tűnik, ha a nő ilyen, az sérti a hiúságukat. Egyszer a következő szemrehányást kaptam: "Elegem van abból, hogy este feljössz ide, szex után rögtön elalszol, reggel meg korán lelépsz. Én pedig úgy érzem magam, mint egy kihasznált szánalmas kurva." Ilyet se mondtak még sok nőnek. Akkor meghökkentem, de igaza volt: pontosan így viselkedtem. Általában szarba is tenyerelek.

Ma ismét a Szeretők kártyát húztam a tarottban. Tudom én magamtól is, hogy döntenem kéne, csak béna vagyok, meg öreg vagyok már az egyedülléthez, pasizni ugye nem tudok, meg néha azért jó vele. Valójában tudom, bár nem szívesen vallom be, hogy nem ez kell nekem. Menjek vagy maradjak? Vajon Marlene hogyan cselekedne? Azt hiszem, tudom, mit tenne: helyszín: elegáns szobabelső - nálam ugye már ez sincs meg, mert a macskák szisztematikusan lerombolták a lakást -, Marlene halál lazán ül egy fotelban, mellette kisasztalon pezsgő, elegánsan szívja a cigarettáját, és teljesen érzelemmentes hangon kiadja az útját az összetört delikvensnek. És kurvára nem hatja meg az egész helyzet, és fél órával később már nem is gondol rá, és nincs lelkiismeret-furdalása, végül is ami elmúlt, azt nem kell erőltetni. Ehelyett én: a nagy szakításra elhatározva magam, már a delikvens megérkezésekor igyekszem távolságtartóan és hűvösen viselkedni. Marlenés előadásmódom sikkességét némileg csökkenti trottyos melegítőm és celluxszal megragasztott házipapucsom bája. Mikor már nagyon feszült a hangulat - delikvens érzi, hogy valami baj van - kínlódva, kezemet tördelve elmakogom, hogy én már nem, és nem te tehetsz róla (Marlenenek már nyoma sincs) és ennek tényleg semmi értelme a továbbiakban. Mentségemre szóljon, hogy soha, SOHA nem mondtam senkinek, hogy maradjunk barátok. Akar a franc barátkozni a kirúgott expasijával - legfeljebb évek múltán -, főleg hogy ilyen nehéz (legalábbis nekem) megszabadulni tőle. Volt olyan, aki sírva fakadt. Na, az mindennek a teteje volt, mert ez egyrészt egy kicsit hízeleg, másrészt nagyon szánalmas, harmadrészt meg nem tudok mit mondani egy síró pasinak, szóval ez még jobban összezavart, még jobban makogtam, és azt kívántam, takarodna már a halál faszára, miért kell engem ilyen helyzetekbe hozni, mikor utálom a nagy érzelmeket meg a kitárulkozást. Ha én képes vagyok fordított esetben méltóságteljesen távozni (elég sokszor rúgtak ki hozzá, hogy tudjam), akkor ez egy férfinak akkor is kutyakötelessége, ha a szakítás színhelyéről egyenest a Dunához indul. De mindez nem jelent megoldást a jelenlegi problémára. A Cicavízió hírei: tegnap este a macskák egy darabon kibontották a falat. Kezd eldurvulni a helyzet.