marsbéli krónikák

Életemben először bemerészkedtem (kísérettel, hogy legyen, aki kivonszol, ha elájulok) a Lush boltba, amitől eddig mindig eltántorított az a tény, hogy két, autókkal és buszokkal tömött sávon keresztül is érezhető volt a villamosmegállóban állva a boltban terjengő tömény szappan-, gyógynövény-, virág- és a jóisten tudja még mi szag. Amint beléptünk, az első gondolatom az volt, hogy másodperceken belül meg fogok halni, a második, hogy az itt dolgozók minden bizonnyal droidok, mert élő ember ezt nem képes hosszan elviselni. Pillanatokon belül szappanízú réteg rakódott le a számban, amin át kényszerűségből a levegőt vettem, újabb pillanatok múlva pedig lelki szemeim előtt sisteregve végigégett a szaglóidegem, mint a gyalogkakukkban a prérifarkas bombáinak a kanóca. Öt teljes percet bírtunk ki, aztán felmarkoltam egy szappant, fizettem, és uzsgyi. Ez lassan egy órája történt, és még mindig árad belőlem a lush-szag, kezdek aggódni, hogy sosem múlik el.

Én csak annyit szeretnék mondani, hogy faszba, picsába az egésszel. Ami nem megy, minek erőltetni.

A hangoskodó nácikülönítmények roppant zavaróak tudnak lenni a villamoson, kora reggel. Alapjában a hangoskodás is zavar, de még mindig nem annyira, mint a baromságok óbégatása, amit ráadásul egy 17 szóból álló szókincsből kellene a nyomorultaknak megoldani. (Én is belátom, hogy ebből nehéz, de akkor legalább halkan tolják, ha már nagyon muszáj.) Nem gondoltam volna azonban álmomban sem, hogy jöhet ennél rosszabb, pedig de, mert alighogy letántorogtak a nácik (akik már kora reggelre berúgtak a trianon feletti elkeseredésükben, de lehet persze, hogy 90 éve egyfolytában részegek), felszállt egy 40 fős, tizenhárom évesekből álló iskolai különítmény, tanári kísérettel. Na az, nagyon durva volt. Hogy képesek emberek tanárként leélni az életüket?

Az indexnél valami papagájrajongó kerülhetett pozícióba, mert 24 órán belül tudósítottak a világ legmenőbb gengszterpapagája (kea) és a világ legbénább lúzerpapagája (kakapó) mindennapjairól és helyzetéről. Én mindenestre támogatom ezt az újfajta nyitottságot a természet világára. Remélem, hamarosan lesznek tengeri vidrák is.

A vidéki levegő meghozza az ember étvágyát, amire az is bizonyíték, hogy pár óra alatt hárman megettünk egy kiló kenyeret, egy kiló szalonnát, meg negyed kiló libazsírt, pedig nem is csináltunk semmi energiaigényeset (például árokásás, kerítéscölöp-leverés, meg ilyen vidéki elfoglaltságok), csak piáltunk odakint a kertben. Éjjel ugyan biztos voltam benne, hogy most jó ideig nem eszem szalonnát, de ennek a fogadalomnak a megszegéséhez elég volt annyi, hogy másnap pár órán át szüreteljek a tűző napon, miközben a cipőmre ragadt kétkilós sárkoloncokat húzok, plusz a szőlővel tele ládákat, mindezt rohadt egyenletlen és ferde talajon, és máris megjött az étvágyam a finom szalonnához.

Reggel volt nagy riadalom: Frankenstein kutyája elveszett. Aztán kiderült, hogy csórikám valami miatt elment a boltba, aztán ott várt a parkolóban, hogy valaki hazavigye. Múltkor kiszámoltuk a dokinál: emberi léptékkel mérve már 92 évesnek számít, nem csoda, ha néha megzavarodik. Kis hülye.

Slota egy végtelen nagy fasz, de Göncz Kinga tényleg elmehetne már fodrászhoz.

Olvasom, hogy azt tervezik, a frissen végzett orvosok négy évig nem mehetnének külföldre dolgozni, mert milyen sokba kerül a képzésük, amit az állam a mi adónkból fizet, aztán a kis pöcsfejek meg hálátlanul lelépnek. Meg tudom érteni az állam felháborodását: hogy jön egy szaros orvos tíz év tanulással a háta mögött ahhoz, hogy ne akarjon nettó hetvenért 48 órás ügyeleteket nyomni a balesetin? Élete végéig ráadásul. Van pofájuk. Ilyenek ezek. Ezért nekem az lenne a javaslatom, hogy amint leteszik a hippokratészi esküt, kapjanak egy olyan robbanós nyakörvet, amit addig nem tudnak levenni, amíg vissza nem fizették a képzésükre fordított pénzt, és ha mégis megpróbálnak külföldön munkát vállalni, a szerződés aláírása pillanatában lerobban a fejük. A rohadékoknak. És mivel valószínűleg pár éven belül bezárhatjuk az utolsó orvosi kart is, mert az összes gyáva kutya megfutamodik, egy csomó pénz felszabadul, amit elkölthetünk például kommunikáció, kulturális antropológus meg hasonló büfé-ruhatár szakos, semmihez sem értő, ingyenélő álértelmiségiek képzésére. Mennyi barom van ebben az országban, te jó isten.

Ma majdnem levágta a fejem egy műlézerkarddal hadonászó, darth vadernek öltözött kis pöcsfej (a való világban bizonyára egy Woody Allen külsejű programozó, aki az anyjával él, elmúlt 35 és már évek óta leszámolt magában a reménnyel egy élhető életre) a Corvin moziban, miközben a kölcsönzőbe próbáltam bejutni. Mikor magamhoz tértem a sokkból, döbbenten láttam, hogy az előtérben tart találkozót a star wars fanatikus csürhe legalja: ki vadernek, ki birodalmi rohamosztagosnak, ki szőrcsuhás jedi lovagnak öltözve igyekezett legalább pár percig érezni, hogy valóban él és tartozik valahova. Ami szívük joga, de a perverziók fontos része, hogy rejtőzködve igyekszünk hódolni nekik, lévén azok kiváltják embertársaink megvetését, szóval nem értem, miért kell nekem 180 centi magas yodákat félrelökdösnöm a téka ajtajából.

Van nálunk egy család, akik a pinceajtó mellett tartják a babakocsijukat, ami tök érthető, lévén lift nincs. Ma reggel egy cetli volt a lépcsőház ajtajára ragasztva:

"Kedves szomszéd! Legyen szíves és máskor ne a babakocsiba vizeljen, legalább a gyerekekre legyen tekintettel. Köszönöm."

Sok barom van ebben a városban. És megdöbbentően udvarias és kedves emberek is, akik bármelyik faszkalaphoz képesek emberi hangon szólni.