marsbéli krónikák

Nagyon furcsa kapcsolatok tudnak kialakulni az állatok között. Ma eszembe jutott boldogult emlékű Göri Apó, rettenetes baziliszkuszgyík tekintetű sziámi kandúrunk esete a házunk előtt zsákba kötve talált (hogy azóta is rohadnál a saját kiomló beleid között, te gané, aki ezt tetted) félholt kismacskával. Göri szintén talált macska volt, nevét onnan kapta, hogy egyszer a szomszéd görénynek nézte a sötét garázsban. Elképesztően kancsal volt, nem lehetett nevetés nélkül ránézni. Igen visszavonult életet élt, alig jött ki a garázsból, a kutyát és minden egyéb élőlényt utált, de minket szeretett. Mikor befogadtuk a kiscicát, rettentően felháborodott, egy napig csak morgott rá, majd hirtelen fordulattal örökbe fogadta. Onnantól kezdve a kutya és minden idegen ki volt tiltva a garázsból, árgus szemekkel, anyatigris módjára őrizte védencét, mindenhová együtt mentek, mosdatta a kicsit, az meg a hátán aludt, mellső mancsaival átfogva az öreg nyakát (fényképpel tudom bizonyítani). Szegény vígasztalhatatlan volt, mikor a kicsi eltűnt. Ezúton is szeretném üdvözölni azt a környéken lakó baromarcút, aki irtja a macskákat. Ha visszaállítják a halálbüntetést, kívánom, hogy a neve napján húzzák fel, mindegy, milyen indokkal.

Pár napja megdöbbentő epizódot kaptam el a Frakkból. A konfliktushelyzetről lemaradtam, arra érkeztem, hogy Szerénke, ez a csendes, visszahúzódzkodó, önmagát mindig alárendelő jószág égnek álló szőrrel, szikrázó szemekkel és ökölbe szorított bal mellső manccsal, üvöltve kergeti Lukréciát. Lám-lám. Miből lesz a cserebogár. (Vajon mi történhetett?)

Mikor egy hímnemű azzal a nyitómondattal megy oda egy vadidegen nőhöz, hogy "Jó a segged", komolyan pozitív válaszra számít vagy csak eljátsza, hogy megsértődött, amiért elzavarod?

Álltam az egyetemen, kezemben telefonkagyló, széles vigyorral az arcán közeledett felém egyik tanárom, szájából lógott a szivar, hozzám lépett, kezét a vállamra tette, és cseppet sem törődve azzal, hogy éppen telefonálok, barátságosan így szólt:"Mióta rendesen dugnak, kurva jól nézel ki." És otthagyott, és én csak bólogattam boldogan. Szép idők voltak.

Ma reggel arra ébredtem (botor módon nyitva felejtett ajtó miatt), hogy az egyik növendék patkány az arcomba dugja a seggét és dorombol hozzá. Welcome.

Fussunk vagy üssünk?

Gyanútlanul léptem be a fodrászatba 13 óra 56-kor (nyilván munkaidőben, majd a szabadidőmet baszom erre, mi?). A döbbenettől földbe gyökerezett a lábam, és azonnal menekülést fontolgattam, látva, hogy az 5 négyzetméteres helyiségben 11 (!) nő halmozódik, zsúfolódik stb., de ami ennél is nagyobb baj: beszél! Legutóbbi és egyben első látogatásom alkalmával hárman voltunk: a fodrászcsaj, egy másik vendég meg én, de ez is túl sok volt. A hülye picsája részletesen kiteregette, hogyan szakított a vőlegényével, hogyan verekedett össze az új csajjal stb. Miért gondolják egyesek, hogy jogukban áll feszengő idegenekkel ismertetni a szerelmi, szexuális stb. életük részleteit? Vajon képes lennék levágni magamnak a hajam? (Nyilván igen, csak valami azt súgja, nem lenne benne köszönet.)

Ma reggel, pillantásomat az akváriumra vetve, elszégyelltem magam. Én tartom magam állatbarátnak, mikor egy vízi kősivatagban tartom őket (egy darab növény nincs), a lélegeztetőjük hetekkel ezelőtt elromlott és csak vizet fúj (azt mondjuk az akváriumon kívülre helyeztem, így vízcsobogót képeztem, ami szintén juttat oxigént a vízbe, Mekk Elek vagyok), és minden áldott reggel azzal indul a napjuk, hogy két karmos rém megpróbálja lehalászni őket, és én nem teszek ellene semmit. Más. Cimborám stílusosan öt nappal a terrortámadás után kiment két hétre Madridba, tanulni. Azt mondja, még két héttel az eset után sem lehetett a pályaudvaron megmozdulni, mert minden peronon embertömegek térdeltek és imádkoztak, az odahordott gyertyákat összegyűjtötték, és egy kábé 15 méter hosszú, több méter magas halomba rakták (biztos volt olyan hülye, aki megpróbálta összeszámolni), ami egy zárt pályaudvaron olyan szagot eredményezett, hogy ha direkt további halálesetek előidézése volt a cél, telitalálatnak bizonyult az ötlet. Nem túl empatikus cimborám igen csúnyákat gondolt a madridiakról. Ami viszont lenyűgözte, hogy az egyetemi büfében lehetett haskát kapni! Nálunk még sört sem árultak.

Micsoda picsogást rendeztem itt tegnap! Mintha nem is én lettem volna. Soha nem voltam belé szerelmes, és kénytelen vagyok bevallani, hogy annyira nem is rázott meg ez a megcsalás dolog. Jöjjön már a tavasz, hogy felvehessek kisszoknyát meg magassarkú papucskát! Mondjuk ez nem teljesen veszélytelen dolog. Az utcában, ahol lakom, majd egy éve építkeznek. Ez nem mást jelent, mint száz rendkívül szemfüles munkást hihetetlenül jól szervezett riadólánccal, ami azonnal működésbe lép, amint megjelenik egy nőnemű, jelen esetben én. Még jól emlékszem a tavaly nyári mindennapos vesszőfutásra a vizslatóbizottság előtt. Legtöbbször nem szólnak semmit, csak leszúrják a lapátot, és álmodozva rátámaszkodnak. A legtöbb mondhatni úriember. Mégis képtelen vagyok megszokni, rendesen a torkomban dobog a szívem, de mégsem járhatok 30 fokban csadorban! De az igazán szép az, hogy azon a napon, mikor úgy tudok majd elmenni egy brigád előtt, hogy rám sem hederítenek, rögtön a Duna felé kanyarodok. Gondolkodom rajta, hogy az elegáns macskát megtanítom pórázon közlekedni, és együtt vonulhatnánk. Az lenne csak a látványosság!

Persze két perccel az ominózus e-mail után rimánkodó sms érkezett, hogy ne olvassam el a levelet.Késő. Most minden tiszta és világos. Gyerek nem lesz, hidak felégetve. Pont így szeretem. Mindenki elmehet a picsába. Miért kell szándékosan bántani az embert? Miért csal meg valaki, aki hetek óta kapar, hogy teljesen visszafogadd és újrakezdjétek, aki állítólag szerelmes beléd és aki tudja, hogy lehet hogy tőle vársz gyereket? És még el is mondja? Hogy rúghatott így belém, mikor én már azon gondolkodtam, hogyan tudtunk volna ketten összehozni egy kibaszott családot? Legalább tudjuk, hányadán állunk. Nyavalyás férfiak. Nem nagy vígasz, de nem én vagyok a szomorúbb.