marsbéli krónikák

Teendőim a hétre: kávéfőzőt szerezni (nem tűr halasztást), közlekedhetővé és lakhatóvá tenni a lakást (majd holnap...), visszaszerezni a Dívamacskát (azonnali projekt, de csak ha eláll az eső), lecserélni a budiajtón a mosolygós delfint (mindig megijedek tőle) egy normális plakátra, nevezetesen az Alien vs. Predatorra gondoltam, kényszeríteni az öcsémet, hogy csináljon macskaajtót. És persze a legfontosabb: pénzt kell szereznem, csak honnan a jóistenből?

Akurvaéletbe, nincs kávéfőzőm. Még ma szereznem kell egyet.

Beköltöztem. Szívem szerint legott menekülőre fogtam volna, de már kezdek kibékülni a helyzettel. Leszámítva persze, hogy nem nagyon van villanykapcsoló - így világítás sem -, konnektor (a szobában összesen egy van, az egyik fal közepén, kábé 130 cm magasan, tiszta rejtély), illetve pénz felújításra, plusz csak lapjával férek el a cuccaim között. Tegnap csak arra voltam képes, hogy üljek az életemet szimbolizáló bútor- és romhalmaz tetején, dohányozzak, és csapdában érezzem magam. De már jobb.

Megtaláltam a tökéletes, hálószobába való képet Charles-Auguste Mengin: Sappho című festménye képében. Most már csak reménykedni kell, hogy kies hazánkban is kapható, nem kell az angílusoktól hozatnom sok pénzért, mert ott speciel lehet kapni. Igen, tudom, a szimbolista és prerafaelita festészetet szeretni égő, meg misztikus gothic pináknak való, de én odavagyok mindkettőért, bevallom. Drámaiság, tragédia, fennköltség, végzetes szerelmek, sötét tekintetek és haldokló szüzek, ez kell nekem. Ha már a férfiideálom egy kihalt állatfaj, miként arra rámutattak, nem is olyan régen.

Lassan két hete folytatom a, nevezzük így, kísérletemet, melynek célja a takarítónő értelmi képességeinek és tettrekészségének a felmérése. Hamarosan türelmemet vesztem, és a régi jó cetlis üzengetős módszert választva nekiszegezem a kérdést, hogy mit gondol, mégis miért találja minden este lecsavarva a szappantartó bigyó nyomókáját? Na, vajon? Mert eltörött, és nyomogatással már nem lehet szappan csiholni a kübliből, ezért aztán le kell tekerni, és önteni kell a kezünkbe egy kis folyékony szappant, na, talán azért? Minden áldott kibaszott reggelen gondosan visszacsavarva találom azt a szart. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egyetlen egyszer sem merült fel benne a jelenség lehetséges oka. De tegnap bepöccentem, és kivágtam a kukába a nyomókát. Az is megfordult a fejemben, hogy másnak reggel egy totálisan összezavarodott takarítónőt találok a mosdóban, aki nem találja a visszacsavarandót, ezért kész, vége, megállt a tudomány, az öröklött mozgáskombinációk ugye nem tűrik a megszakítást, se a változást, áll majd ott, mint egy pók, akinek elrontották a félig kész hálóját, de ő javítani nem tud, csak elejétől a végéig dolgozni. De nem, egy nyomóka nélküli szappantartó volt csak ott, kíváncsi vagyok, rájött-e a megoldásra, vagy azt gondolja, ez a naccságák új heppje, hogy nem kell nyomóka, pedig ő megpróbálta velünk megértetni, hogy az kell oda, minden este visszacsavarta, jó példát mutatott, de bezzeg az elkényeztetett úri népeknek az isten se elég jó, na majd most jól meglássák, mire mennek nyomóka nélkül.

És megint végig nem tudtam nem észrevenni, hogy Jean Reno félmosolya, meg ahogyan beszél, az pontosan olyan, mint a nagy szerelmemé volt. Ő is mindig akkor vigyorgott így, mikor valami rosszra készült. Imádtam azt a mosolyt. De akkor még nagyon fiatal voltam, és nem ismertem Jean Renót. (Ízlésem, az mindig volt.)

Érzem, ahogy a szemgolyóim lassan távolodnak a szemüreg falától, és hamarosan a klaviatúrán landolnak. Szétrobban a fejem.

Tegnap felvételiztem. Úgy megörültek nekem, mikor kiderült, hogy konyítok némileg a dologhoz, és nem a papír kell, hanem tényleg érdekel ez az egész, hogy gyakorlatilag ott helyben megígérték, hogy felvesznek, és majd mindenben segítenek, épp csak állást nem ajánlottak. Szép dolog a lelkesedés. A jövendő osztálytársaimat elnézve csüggedés vett rajtam erőt, nyomi volt az összes, egy lányt kivéve, akivel váltottam pár mondatot, a többivel természetesen nem álltam szóba. Két nő rögtön megrendezte a csak nőkre jellemző nagy és hirtelen összebarátkozós jelenetet, talán a budira is együtt mentek, hozzájuk csapódott egy előnytelen külsejű fiatalember, akin látszott, maga sem hiszi, hogy sikerült két lánnyal pikk-pakk összemelegednie, ezért lelkes volt és 'szellemes', időnként körülnézett, mindenki látja-e, mekkora hódító és jófej is ő. Mind láttuk. Hogy a többiek mit gondoltak, nem tudom. Én nem ülök velük egy padba, az ziher, egyedül az aggaszt, hogy pont az ilyen típusúak szoktak minden órán ott lenni, és jegyzetelni. Ez még kínos lehet a vizsgaidőszaki jegyzethajkurászáskor.

"Az est fénypontját, mint mindig, a fiatal hölgyek önálló fogalmazványai képezték. Sorba jöttek az emelvényre, megköszörülték torkukat, elővették szalaggal átkötött fogalmazványukat, és nekiláttak a felolvasásnak. Nagy gondot fordítottak a szép kifejezésekre és a hangsúlyra. A témáik ugyanazok voltak, melyeket anyáik, nagyanyáik és kétségen kívül talán talán egészen a keresztes hadjáratokig visszamenőleg minden nőnemű ősük kidolgozott: 'Barátság', 'Emlékezés régi jó napokra', 'A vallás a történelemben', 'Az álmok országa'...'Egy szív vágyai' és hasonlók.... Az első fogalmazvány, amelyet felolvastak, a következő hangzatos címet viselte: 'Ez hát az élet'. Az olvasó talán el tud viselni belőle egy részletet: "Milyen boldog érzésekkel néznek ifjonti kedélyek az élet elkövetkezendő örömei felé. A képzelelt élénk munkában van, a jövendő rózsaszínű örömeit festi álmaiban a fiatal szépség elé, aki az ünnepélyesen hömpölygő tömegben látja magát, amint bámulják; eszményi alakja hófehér ruhába burkolva a vidám tánc hullámain suhan tova, az ő tekintete ragyog legszebben, az ő lépése a legkönnyebb az egész vidám társaságban! Gyorsan iramlik tova ilyen csábálmok közepette az idő és közelg a beteljesedés órája, amelyben a paradicsom kapui, melyet életnek neveznek, ünnepélyesen kitárulnak a boldog álmodozó előtt. És aki belép, úgy néz mindenre, mint csudálatos tündérálomra. Minden jelent csábítóbb, varázslatosabb, mint az előző volt. De ah! Ragyogó külső mögött hamarosan felfedezi a hiúságot és ürességet. A hízelgés, mely egykor elbájolta lelkét, most durván hangzik fülébe, a bálterem elvesztette varázsát és megrongált egészséggel és keserű szívvel elfordul mindentől, abban a meggyőződésben, hogy a világi örömök nem tudják kielégíteni a lélek vágyakozását."

A Dívamacska a hírek szerint totál elkanászodott, az erdők szabad népéhez számítja magát, és alig jár haza. De már csak egy hete van a kurválkodásra, aztán költözik velem, biztos szomorú lesz, de majd avat új barátokat az új helyen. Csak vágatnom kell egy macskaajtót, meg eszkábálni egy macskalépcsőt a falra, hogy le tudjon járni az udvarra. Nincsen elég bajom. Mit jelent az a szó, hogy "gyroboat"?