Na, nyavalyások, nyomás macskákat befogadni. Három hónaposak, a Tapéta nevű mintája ráadásul olyan, mint a Dívamacskáé, szóval az újdonsült gazda jó eséllyel indíthatja a majdan megrendezésre kerülő Dívamacska hasonmás versenyen. Ehun vannak e: http://mosomasa.blogter.hu/
Megnéztem a Kempinskinél gyászoló fiatal majmokról készült videót, hát régen nem szórakoztam ilyen jól. Különösen tetszett az a rész, amikor az egyik kis picsa mély gyászát hányással fejezte ki, miközben a másik elcsukló hangon mantrázta, hogy Májkl nem halt meg, nem halhatott meg, aztán egymásba kapaszkodva zokogást imitáltak. Megtudtam továbbá, hogy soha a földön Dzsekónál nagyobb művész nem élt, és hogy mi nem érdemeltük meg őt. Értem én, hogy megvan ennek a vicces jelenségnek a maga pszichológiai háttere, de azért megkérdezném ezeket az idiótákat, hogy a körülöttük élő hús-vér emberek felé is képesek-e ilyen mérvű imádattal és szeretettel fordulni, mert az bazdmeg nem szeretet, hogy egy vadidegent bálványozol, akivel soha életedben nem találkoztál, lófaszt sem tudsz róla, nem láttad hisztizni meg elviselhetetlenül viselkedni, nem ismered a rossz szokásait (igen, igen, szörprájz: Májkinak is biztosan voltak), nem szedted össze utána a büdös zokniját, nem takarítottad fel utána az összehányt fürdőt egy meredekebb buli után, és nem ment soha az agyadra a hülyeségeivel. Menjetek haza, mosogassatok el, és szerezzetek egy jó napot anyátoknak, ahelyett hogy egy több ezer kilométerre lévő halott idegen miatt égetitek magatokat ország-világ színe előtt, szégyenszemre. Ideggyenge faszkalapok.
A dohányfüstmentes életért kampányfilmjeiben miért olyan emberek beszélnek, akik két hete tanultak meg magyarul? Ennek van valami általam fel nem fogott üzenete? Megöl a kíváncsiság.
És még C. C. Catch is idejön...
A szívemet melengeti az a sok indulatos anyázás, amellyel kedves olvasóim méltatják Fejős Évát. Még sincs minden veszve ebben a nyomorult országban, talán még évtizedek múlva is élnek majd itt írni-olvasni tudó, értelmes emberek.
A sírógörcs és a dühroham váltakozva kerülget, ahányszor megpillantom hazai szépirodalmunk új csillagának, Fejős Évának a képét a metróban, és mivel kábé félméterenként van az ellenszenves, felnőtt-nő-létemre-sikerült-megőriznem-a-kislányos-bájomat-hát-nem-nagyszerű? típusú, óvodás hajjal keretezett fejével kitapétázva a metró, a hormonrendszerem szélsőséges hullámzása fog záros határidőn beül a sírba tenni, az ziher. Az első regényéből (ha-ha) sikerült elovasnom kettő, azaz kettő darab oldalt. Ennek alapján, ha elnéző kritikus akarok lenni - és miért ne akarnék, az én szívem sincs kőből - azt mondanám, egy tehetségtelen hároméves szintjén mozog az íráskészsége meg a gondolkodásmódja is. Meggyőződésem volt, hogy gúnyos kacaj kíséretében fog két hónapon belül távozni a színről, a kiadó meg szívhatja a fogát az óriásplakátokba tolt pénze miatt. És erre bazdmeg, harmadik alkalommal öntik teli vödörből a fejünkre azt a híg fost, amit ez a picsa maga alá eresztett! Ki kúrja ezt? És milyen cím az 2009-ben, 120 évvel a Briget Jones után, hogy Csajok? Hol élt ez az elmúlt húsz évben? És az a rózsaszín borító, te jó ég, felnőtt nők a célközönség, bakker! Vagy ilyenek ma a felnőtt nők? Pofám leszakad.
És ez mind semmi: ma felfedeztem a plakáton egy új részletet a szörny feje felett. Ezt a kérdést szegezi nekünk: Akarsz a barátnőnk lenni?
Kedves Éva, azt hiszem, nem vagyok egyedül vele, ha azt mondom: a faszom akar a barátnőtök lenni. És ezzel még mindig jóval nőiesebb voltam, mint te valaha leszel.
Elképzelésem sincs, miként éltek le emberek milliói komplett életeket mezítláb, én tegnap kis híján beledöglöttem, hogy mintegy száz métert kellett megtennem csupasz talppal a kibaszottul sziklás és köves aljzatú Ipolyban, ami a legmélyebb pontján kábé térdig ért, és az istennek nem akart mélyülni. Mindehhez persze tökpucér is voltam, mert meztelenül fürdeni mennyivel jobb, mint ruhában, gondoltam, csak arról nem volt szó, hogy nincs víz a mederben. A vége felé elkeseredésemben hasra feküdtem a húsz centis vízben, és dugong módjára húztam magam előre a rohadt köveken, míg a pasim összeszorított foggal törtetett előre a mélyebb részek felé, hadonászva, mint egy nagy fehér daru, hogy el ne vágódjon, és persze annyira kellett röhögni ezen az egészen, hogy a húsz centis vízbe is majdnem sikerült belefulladnom. Viszont életemben először teljesen meztelenül tettem látogatást egy másik országban, és azért az is valami. De még most is fáj a talpam. (És a végére szuper mély részt találtunk, csak eleinte rossz helyen kerestük.)
Bővül az állatkert: tegnap szereztem két papagájt, egy hullámost meg egy rozellát, rém csinosak és udvariasak, egész éjjel csendben voltak, és anyám félelmei sem váltak be, miszerint majd jól szét fogják köpködni a magot és egy disznóólat csinálnak a lakásból, majd meglátom. A Dívamacska (a nagy vadász) figyelmét teljes tíz percig kötötték le mint potenciális prédák, majd inkább elaludt. Elkorcsosult állat. Mondjuk őt az éppen kölcsönállatként itt tartózkodó teknősbéka (az otthonában felújítás folyik, ezért aggódó gazdája ide telepítette, nehogy szilikózist kapjon) egyenesen megfutamította, szóval annyira nem lep meg a dolog. Öcsitől viszont kicsit tartok, hogy mit fog szólni a madarakhoz, mert vidéki származék lévén egész fejlett vadászösztönnel bír. De majd meglátjuk. Ha van valakinek bazi nagy kalitkája olcsón vagy ingyér, meghálálom 1-8 sörrel, mert most elég kicsiben laknak, nekem meg nincs ötven rugóm madárpalotára.
Amióta a Dívamacska béna hadfi lett, és csak lefelé tud menni a tetőről, de visszaugrálni már nem, viszont a seggén semmi szín alatt nem maradna, jobb híján beköltözött a földszinti Gabi erkélyére, onnan nézelődik az asztalról, vagy szunyókál egy pulóveren a sarokban. Ha enni akarok neki adni vagy csak kezd leégni a bőr a pofámról, amiért a macskáim állandóan a szomszédok vérét szívják, kiállok a gangra, és lekiáltok a Gabinak, ha épp az erkélyen cigizik, hogy ott-e az állat, mert ha igen, lemennék érte. És akkor lecsattogok, a Gabi meg átnyújtja a korlát felett a berzenkedő Dívamacskát, akit felhurcolok, megetetek, begyógyszerezek és próbálok a lelkére beszélni, hogy maradjon már egy kicsit itthon.
Öcsi meg nagyon ki fogja húzni a gyufát, ha tovább szórakozik velem. Nincs az embernek elég baja, még arra kelljen hazajönnöm, pár nappal a másik hülye balesete után, hogy Öcsi áll a gangon, az egyik mellső lábát a magasba tartja, és szívet tépően cincog. Meg is állt bennem az ütő, hogy ez meg bazdmeg szögbe lépett, mehetünk vissza a balettbe ugrálni a kurva kórházba sokezerért megint, erre mikor odamentem hozzá, letette a lábát, megfordult és röhögve elszaladt.
